Koncert

Árulkodó ráadások

Thomas Quasthoff, Jacob Collier

Zene

Quasthoff, a német bariton egyszer visszavonult, de aztán a koncertezést és hobbiszintű jazzprojektjét is folytatta sokak örömére. Utóbbinál is az interpretálás dominál, kottából énekli a slágereket, egy zongoratrió gondoskodik minden egyébről.

A nagy kérdés, ami a jazz és a szórakoztató zene mezsgyéjén mindig felmerül: ha nem rögtönöz az előadó – ahogy Quasthoff sem – akkor mi az, amit hozzátesz a produkcióhoz? Mert bármennyire is szívesen gyönyörködünk a bariton nem is annyira Sinatrát – bár sokaknak eszébe juthatott –, inkább Billy Eckstine-t idéző pompás orgánumában, őszinte odafordulásában a soul-, pop- és jazz­­­örökzöldekhez, az kevés, hogy néhány számban egy oktávval lejjebb fekvő záróhangra csavarintja a melódiát. Volt ugyan egy ad lib szám, amely főleg Bobby McFerrin újításait hasznosította, de az el is vált a koncert többi részétől. Noha a Frank Chastenier–Dieter Ilg–Wolfgang Haffner zon­gorás triónak köszönhetően a számok nem csak „odabiccentettek” régi ismerősként, a tagok csak egymással léptek interakcióba, a szólistával nem. Minden lopakodó hiányérzetem eltűnt, amikor Quasthoff ráadásként klasszikust, egy Brahmsot énekelt lazán, csak úgy odaállva Chastenier mellé, akinek egy-két hanggal itt is volt mersze kidíszíteni azt, ami a kottában áll. Quasthoff valójában saját koncertjét tette zárójelbe; neki ez csak kirándulás, máshol van otthon.

Bár életkorban, kultúrában, habitusban szinte csak eltérés van köztük, Quasthoffhoz hasonlóan a brit Jacob Collier is énekelt Gershwint és Stevie Wondert, és ő is atyamesternek tekinti Bobby McFerrint. Collier azonban nemcsak énekes, hanem egy világszabadalom, aki úgy lett YouTube-sztárból világsztár, hogy a színpadon is képes egyszemélyes zenekarként működni; az ehhez szükséges technikát az MIT médialaboratóriumának egyik munkatársa rakta össze kamerákkal és bonyolult szerkezetekkel. Collier elárulta, hogy Budapest fontos emlék számára, négy hónapot forgatott itt régen gyerekszínészként. Vesztére, mert produkciójában én azóta is csak a játékos, zseniális csodagyereket látom, aki ismert számok mellett a sajátjait is előadta. Csodálatos, ahogy egyszerre 10 hangszeren játszik, s ennek megfelelően tíz alakban jelenik meg a képernyőn „live”, bár a kamerák eléggé illúzióromboló képet nyújtanak; elbűvölő a szintetizátor, amelynek segítségével nyolcszólamos vokállá alakul éneke; lélegzetelállító háromoktávos hangterjedelme, helyenként Jon Andersonra (Yes) emlékeztető hangszíne; kolosszálisak a hangszerelései a 13-as akkordok parádéjával. Ám amikor váltáshoz érkezik, csak a strófa végén vált, s ugrik át egyik pozícióból a másikba, ezért a dalok nem fejlődnek organikusan. Ez nyilván a programozott részek miatt viselt kényszerzubbony, viszont így a zenéje is sokáig egy helyben áll. Ráadásul túl mély a szakadék az álmodozós, „singer-songwriteres” és az izgatottan pörgő, „multimuzsikus” számok között is. Collier saját szerzeményei gyerekcipőben járnak, miközben egymás után ötször is meghallgatnám egyik-másik feldolgozását, mert zeneileg bölcs és szellemes. Nem beszélve arról, hogy az utolsó ráadásban egy teljesen kész, dögös zongorista-énekest hallottunk – akusztikusan!

Thomas Quasthoff New Jazz Project, Müpa, október 13.; Jacob Collier, Müpa, október 17.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.