"Azért születtem, hogy zavart keltsek" - Salif Keita

  • 2000. augusztus 3.

Zene

Magyar Narancs: Meglepett, hogy önök
Mama címmel árulják itt azt a lemezt, amely Európa-szerte Papa címmel került forgalomba. Mi ennek az oka?

Salif Keita: Ez ugyanannak a lemeznek az afrikai kiadása, és csak a címében különbözik. Ezt használjuk arra, hogy ha turnén vagyunk, legyen mit dedikálnunk.

MN: Nem arról van szó, hogy a keverésében jobban előtérbe kerültek az afrikai hangszerek?

SK: Nem, ugyanaz.

MN: Jellemző az afrikai muzsikusokra, hogy más hangzással, más keveréssel készítenek lemezt az európai, illetve az afrikai piacra. Ön mit gondol erről a gyakorlatról? Szokott élni vele?

SK: Én még soha, de az tény, hogy az afrikai zenészek nem nagyon lelkesednek az európai hangzásért.

MN: Ezt a Papa című albumot az édesapjának a halála ihlette. Akiről azt tudjuk, hogy száműzte önt a családból, amiért nemesi származása ellenére énekes akart lenni. A későbbiekben hogyan alakult a kapcsolatuk?

SK: Ez a konfliktus hat évig tartott. Afrikában az az uralkodó nézet, hogy a zenének nincs jövője, nem lehet belőle megélni, így aztán a szülők mindent megtesznek, hogy meggátolják gyermekeik zenei pályafutásának kibontakozását. A hat év elteltével aztán rendeződött a viszonyunk, sőt az édesapám lett a legjobb barátom. Soha nem lesz még egy olyan jó barátom, mint amilyen ő volt.

MN: Egyébként mennyire számított forradalmi tettnek a hetvenes évek Malijában, hogy egy nemes énekesként akar dolgozni, élni?

SK: Nekem nem volt más választásom, ha nem a zenéből, akkor csak lopásból tarthattam volna el magam. A kasztrendszer törvényei szerint persze nem lehettem volna zenész, de én azért születtem, hogy zavart keltsek. Mindkét szülőm fekete volt, én mégis fehér lettem, nem szabadott zenélni, mégis zenéltem. A hagyományokat tisztelni kell, de csak azokat, amelyek nem gátolják a társadalmi fejlődést.

MN: Én egyre inkább azt tapasztalom, hogy az afrikai fiatalság mindent megtesz, hogy felrúgja a kasztrendszer kereteit.

SK: Ez szerencsére valóban így van; képzelje csak el, hogy mennyi tehetséget veszítenénk el különben.

MN: Tudjuk önről, hogy támogat egy alapítványt az albínók segítésére.

SK: Ezeknek az embereknek könnyíteni kell a sorsán. A látási gondjaik megnehezítik a tanulmányaikat, és ötvenéves korukra a legtöbben bőrrákot kapnak. A társadalom ugyanakkor kiveti őket magából, még ma is hallani albínókról, akiket feláldoznak.

MN: Önről pedig azt hallani, hogy száműzte a törzse, attól tartva, hogy egy albínó természeti csapást hozhat rájuk.

SK: Ez nem igaz. Az apámnak persze okozott egy kis fejfájást, nem értette, hogyan történhetett ilyen, aztán megmagyarázták neki, hogy nem ez az első eset.

MN: A hetvenes évek végén komoly sikere volt az Ambassadeursszal Maliban és az Elefántcsontparton. Miért hagyta el ennek ellenére Afrikát; miért települt Párizsba?

SK: Egyrészt azért, mert Afrikában a zene nem számított komoly foglalkozásnak. Másrészt meg nagyon érdekelt az Afrikán túli kultúra, és nagyon izgatott, hogy be tudom-e építeni a sajátomba.

MN: Nagyjából ugyanabban az időben érkezett Párizsba Mory Kante is, aki egykor riválisa volt Bamakóban. Párizsban hogyan alakult a kapcsolatuk?

SK: Sosem voltunk riválisok. Nem is értem, hogy jön ez ide.

MN: Azt olvasni, azért állt át a Rail Bandből az Ambassadeursba 1972-ben, mert egy utazása során Mory Kante kifúrta.

SK: Szó sincs róla. Azért mentem át az Ambassadeursba, mert nagyon tetszett, hogy nemcsak tradicionális afrikai zenét játszik, hanem popot, salsát, dzsesszt, sőt még klasszikusokat is, és meg akartam ismerni ezeket a dolgokat.

MN: Azokon az európai kiadású albumokon, amelyek megismertették a nevét a világgal, számos amerikai zenész is közreműködött. Miért kereste a társaságukat?

SK: Az amerikai zenészeknek nagyon nagy szívük van, és bennük is megvan a nyitottság más zenék felé.

MN: A Sosie című albuma kissé kilóg a sorból: francia sanzonokat ültetett át afrikai hangvételre. Ezeknek a sanzonoknak mekkora szerepük van az ön hagyományai között?

SK: Nekem ez nem hagyomány, hanem zene. De elsősorban a szövegük miatt nyúltam hozzájuk, azok éppoly elragadók, mint az énekesek, akik eredetileg énekelték őket.

MN: Hogyan osztja be az életét: mennyi időt tölt Európában, illetve Afrikában?

SK: Jövök-megyek, felváltva a két földrész között.

MN: Azt én pontosan tudom, hogy túlnyomórészt maga írja a számait, mégis hadd kérdezzem meg végül: Mali vagy a saját zenéjét játssza?

SK: Ez az én zeném.

Marton László Távolódó

(Köszönet Ádám Anikónak a tolmácsolásért.)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.