Zene

Kimenni nem lehet

Dresch Mihály Új kezdet című zeneakadémiai koncertje minden volt, csak új kezdet nem, és ez pont így volt jó. Dresch felfogásáról, munkamódszeréről szóltak a produkciók, helyzetjelentést kaptunk, de nem egy új korszak nyitányát, és a legkevésbé sem a régi lezárását. Viszont Dresch többet beszélt a színpadi mikrofonba, mint eddig valaha. A megjegyzéssel („Ismernek valahonnan?”) ironikusan nyugtázta az ovációt, ami színpadra lépésekor fogadta.

Szakállas nők

Legyen szó mitológiáról, történelemről vagy áltörténelemről, az antikvitás sztorijai ­valósággal dominálták az opera műfajának első két évszázadát.

Titokban Hongkongban

A fáma szerint a britpopnak a This Is Hardcore című Pulp-album tette be a kaput, bár a legtöbb együttes utána még (legalább egy darabig) együtt maradt – a Blur is, de ők sem sokáig.

„Ellentéte a háziasszonynak”

Május 13-án a Művészetek Palotájában lép fel Palya Bea Selymeim – Énekesnők a nagyvilágból című sorozatának első vendégeként. Aslan a közelmúlt legnagyobb rembetikosikerét könyvelhette el Mortissa című albumával, de az ő hangjától olyan ellenállhatatlan a She’koyokh nevű klezmeregyüttes is.

Bocskor Bíborka: „Amőbaszerűen éldegélnénk”

Ha politikusok akarják felhasználni az erdélyiségét, nemet mond a Magashegyi Underground énekese, akivel a Megasztár miatti vezeklésről és az altermulatós zene elhagyásáról is beszélgettünk.
  • Kovács Bálint
  • 2015. május 23.