Őszművészet – Interjú

„Bármit is mondanak a puristák”

Joshua Bell hegedűművész, karmester

Zene

Nem bánná, ha örökké élne, annyi érdekeset talál az életben. A jó dolgoknak nem tud és nem is akar ellenállni, a lassítást kicsit későbbre tervezi. Otthon érzi magát Magyarországon, e vonzalom pedig Starker Jánossal és Kocsis Zoltánnal kezdődött.

Magyar Narancs: A Fesztivál Akadémián népzenei programban lépett fel. Van bármilyen kötődése a népzenéhez?

Joshua Bell: A klasszikus zenében sok a népzene, elég csak csak Brahmsra vagy Dvořákra gondolnunk, Bartókról nem is beszélve. Az Egyesült Államokban sok kelta gyökerű zenét, bluegrasst játszottam. Szeretek népzenét játszó muzsikusokkal zenélni, mert másképpen gondolkodnak, ami stimulál engem. Európában járva sok népzenéhez van szerencsém, ez alkalommal például minden este nagyszerű cigányzenészeket hallgatunk a vacsoránál, és ez olyannyira inspirált, hogy érdekes módon másnap úgy éreztem, hogy jobban játszom.

MN: A hegedűrepertoár nem kicsi, de nem is végtelen. Sokan átiratokkal bővítik.

JB: Oh, ha nemcsak szólózni akar az ember, akkor is egy életre elég játszanivaló akad. De az igaz, hogy hegedűverseny épp csak egy tucatnyi van. Éppenséggel lehet azokkal is pénzt keresni egy éle­ten át, de azért unalmas lenne. Én vezényléssel egészítem ki a tevékenységemet, már jó ideje az Academy of St Martin in the Fieldsnek vagyok a zeneigazgatója. De persze nem mindig karmesteri pálcával vezényelek, hanem játszom is. Csináltunk már a zenekarral Beethovent és Brahmsot is.

MN: Ennek a kamarazenekarnak hatalmas múltja van. Mit kezd ezzel a tradícióval?

JB: Nem gondolok a hagyományukra… a tradíció egyébként nem is mindig jó dolog. Mint minden muzsikus, én is a saját életemet hozom a zenébe. Egyébként minden darabnak megvan a hagyománya, az ember mindig szembekerül ezzel. Egyensúlyozni kell a hagyomány és saját magad között, de a közönség azt szeretné hallani, amit az adott muzsikus akar és tud mondani.

MN: Mit változtatott a zenekaron?

JB: Régi nagy vezetőjük, Sir Neville Marriner alatt nagyon kifinomult hangzásuk volt, én másfajta energiát próbálok hozni, egy zsigeribb hozzáállást közvetíteni. Persze lehet szeretni vagy nem szeretni, amit csinálok, de az biztosan érződik, hogy az életem minden darabját beleadom a zenébe, és igyekszem inspirálni őket. Nagyon fogadókészek és nyitottak, szeretem őket. Számomra is nagy tanulás és igazi ajándék, hogy annyi Beethoven Hegedűverseny-előadás után végre szimfóniákat is vezényelhetek. A negyediket és a hetediket már fel is vettük. A negyedik egész jó, a hetediket újracsinálnám.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.