Őszművészet – Interjú

„Bármit is mondanak a puristák”

Joshua Bell hegedűművész, karmester

  • Rácz Judit
  • 2021.08.18 21:00

Zene

Nem bánná, ha örökké élne, annyi érdekeset talál az életben. A jó dolgoknak nem tud és nem is akar ellenállni, a lassítást kicsit későbbre tervezi. Otthon érzi magát Magyarországon, e vonzalom pedig Starker Jánossal és Kocsis Zoltánnal kezdődött.

Magyar Narancs: A Fesztivál Akadémián népzenei programban lépett fel. Van bármilyen kötődése a népzenéhez?

Joshua Bell: A klasszikus zenében sok a népzene, elég csak csak Brahmsra vagy Dvořákra gondolnunk, Bartókról nem is beszélve. Az Egyesült Államokban sok kelta gyökerű zenét, bluegrasst játszottam. Szeretek népzenét játszó muzsikusokkal zenélni, mert másképpen gondolkodnak, ami stimulál engem. Európában járva sok népzenéhez van szerencsém, ez alkalommal például minden este nagyszerű cigányzenészeket hallgatunk a vacsoránál, és ez olyannyira inspirált, hogy érdekes módon másnap úgy éreztem, hogy jobban játszom.

MN: A hegedűrepertoár nem kicsi, de nem is végtelen. Sokan átiratokkal bővítik.

JB: Oh, ha nemcsak szólózni akar az ember, akkor is egy életre elég játszanivaló akad. De az igaz, hogy hegedűverseny épp csak egy tucatnyi van. Éppenséggel lehet azokkal is pénzt keresni egy éle­ten át, de azért unalmas lenne. Én vezényléssel egészítem ki a tevékenységemet, már jó ideje az Academy of St Martin in the Fieldsnek vagyok a zeneigazgatója. De persze nem mindig karmesteri pálcával vezényelek, hanem játszom is. Csináltunk már a zenekarral Beethovent és Brahmsot is.

MN: Ennek a kamarazenekarnak hatalmas múltja van. Mit kezd ezzel a tradícióval?

JB: Nem gondolok a hagyományukra… a tradíció egyébként nem is mindig jó dolog. Mint minden muzsikus, én is a saját életemet hozom a zenébe. Egyébként minden darabnak megvan a hagyománya, az ember mindig szembekerül ezzel. Egyensúlyozni kell a hagyomány és saját magad között, de a közönség azt szeretné hallani, amit az adott muzsikus akar és tud mondani.

MN: Mit változtatott a zenekaron?

JB: Régi nagy vezetőjük, Sir Neville Marriner alatt nagyon kifinomult hangzásuk volt, én másfajta energiát próbálok hozni, egy zsigeribb hozzáállást közvetíteni. Persze lehet szeretni vagy nem szeretni, amit csinálok, de az biztosan érződik, hogy az életem minden darabját beleadom a zenébe, és igyekszem inspirálni őket. Nagyon fogadókészek és nyitottak, szeretem őket. Számomra is nagy tanulás és igazi ajándék, hogy annyi Beethoven Hegedűverseny-előadás után végre szimfóniákat is vezényelhetek. A negyediket és a hetediket már fel is vettük. A negyedik egész jó, a hetediket újracsinálnám.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk