Victoria Legrand és Alex Scally duója alapos munkát végzett hetedik albumán, elvégre ez az első teljes estés anyaguk a 2015-ös Depression Cherry és ikerpárja, a Thank Your Lucky Stars után. Az, hogy most valami mást akarnak, már abból érezhető volt, hogy új producerrel dolgoztak. Nos, Sonic Boom kéznyoma meg is látszik az albumon, a hangzás némileg érdesebb, mint a korábbiak, ugyanakkor pontosan annyi talány és változatosság van benne, amennyi az érdeklődés ébrentartásához kell.
Az izgalom és a várakozás azért is annyira felfokozott (még az album hallgatása közben is), mert nem sejtjük, hogy mivel lepnek meg a következő számban! A sokféle hangulattól azonban nem lesz egyenetlen az album színvonala, ami annak is köszönhető, hogy Scally hol szélesen áradó, hol diszkréten csilingelő melódiái és Legrand bársonyosan simogató énekhangja dalról dalra megteremti a szükséges kémiát. Legrand szövegeire (és a L’Inconnue-ben a francia énekre) oda kell figyelni, a zenei motívumok pedig a Dark Spring furcsa kozmikus áradásától, a Lemon Glow részeges grúvján át, a Drunk in L. A. forró lüktetéséig és a Dive hirtelen kitörő gitárzengetéséig teljesen rendben vannak. A Black Carban annyira mennek közel a szinti/soul/r&b vonalhoz, amennyire még elegáns, az album utolsó harmadában pedig felcsendül néhány olyan intim darab (Woo, Girl of the Year, Last Ride), ami eddig hiányzott a Beach House-daloskönyvből. A 7 finom részletekben gazdag, sokrétegű album, amit egész nyáron élvezhetünk.
Bella Union, 2018
