mi a kotta?

Bécsi sorsok

  • mi a kotta
  • 2015. december 19.

Zene

„Pontot tettem a Lulu kompozíciójának végére; ez azonban nem tett oly maradéktalanul boldoggá, mint ahogy elképzelhető lenne. Éppen az utolsó előtti részekben bizonyos dolgokat csak futólagosan vázoltam fel, a kidolgozást későbbre hagytam. Az egész kompozíció most amúgy is még egyszer »generáljavításra szorul« (ahogy az autósok mondják). Az egész éven áthúzódó munka és az előre teljes egészében át nem tekinthetett zenei anyag arra késztet, hogy az egészen újra átmenjek, s ebből pár kis retus is adódik majd. Mindez még két-három hetet vesz majd igénybe, úgyhogy a hangszerelést nyilván majd csak júniusban kezdhetem el – az erre szánt idő (őszig!) egyre fogy – és ezzel idegességem egyre nő.” Így szorongott 1934 májusában Alban Berg, s mint fájdalmasan hamar kiderült, korántsem indokolatlanul: Luluját már nem tudta teljesen befejezni, még ugyanaz év decemberében meghalt. Mint feljegyezték, Berg még utolsó napján, már félrebeszélve is a Lulut emlegette, amely azonban így is máig nyugtalanító remekművé vált, amint erről szombaton a Met esedékes vetítésén is meggyőződhetünk majd (Fesztivál Színház, ill. Uránia, november 21., fél hét). A New York-i előadás karmestere James Levine, rendezője pedig a csodás képzőművész és animációs zseni, William Kentridge lesz.

Alban Berg (portréját Kentridge színpadképén mutatjuk) sorsa Bécshez kötődött, s bécsi sorsokat ígér fantáziacímével a Pannon Filharmonikusok pénteki pesti koncertje is: a Bécsből Hollywoodba áttelepülő Korngold Hegedűversenyével, s természetesen a Sorsszimfóniával (Nemzeti Hangversenyterem, november 20., fél nyolc). S ha jobban szemügyre vesszük a hét programját, hát még egy sor koncert kínál majd elénk példázatos bécsi sorsokat. Mi több, a Wiener Kammerensemble keddi hangversenyén ráadásul bécsi előadók fogják eljátszani Mozart, Bee­thoven és Schubert egy-egy kamaradarabját (Nemzeti Hangversenyterem, november 24., fél nyolc).

Ugyanezen az estén egy játszóhellyel odébb, az Óbudai Danubia Zenekar „Könny”-es koncertjén jobbára újra csak bécsi sorsok kerülnek elénk: Schubert, majd a Gyermekgyászdalok Mahlere nyomában csupán Bach Ich hatte viel Bekümmernis című kantátája fogja elszakítani a program tematikáját a hajdani császárvárostól (Zeneakadémia, november 24., fél nyolc). A karmester Kovács János lesz, s az énekes közreműködők sorában ott leljük a nagyszerű Komlósi Ildikót és Megyesi Zoltánt is.

A Zeneakadémia lesz a színhelye Várjon Dénes és Simon Izabella kamarazenei fesztiváljának is, amely csütörtöktől vasárnapig az Elsők és utolsók cím alatt kínál koncerteket, de más egyebeket, így például Spiró Györggyel való beszélgetést is. S ha már elsőkről és utolsókról esik szó, hát a Concerto Budapest szerdai koncertjének vendégszólistája Valentina Lisitsa zongoraművésznő lesz (Nemzeti Hangversenyterem, november 25., fél nyolc). Az első komolyzenész, aki a YouTube által vált világ­sztárrá, s ugyancsak az első, aki a neten szerzett népszerűségét a koncertpódiumokon is gyarapítani tudta. Pesten Rachmaninovot játszik majd (akárcsak a legelső feltöltött videóján), s Keller András Stravinsky és Sosztakovics egy-egy művével kínál számunkra teljes orosz programot erre az estére.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.