Lemez

World music: a csúcson

  • Marton László Távolodó
  • 2015.12.19 14:11

Zene

járunk, tévedhetetlenül. Kanadai klezmer, chilei cumbia és olasz folk a mennyekből – csak a végén lesz sötétebb Finnországban, de azt meg épp azért szeretjük.

Geoff Berner: We Are Going To Bremen To Be Musicians Minden oké, ebben az évben sem maradunk első osztályú klezmer nélkül. A kanadai Geoff Berner eddig kevésbé volt ismert ezen az égtájon, de majd utánanézünk. Ami a lényeg: hetedik albumával a lehető legjobb társaságba került. A klezmerfronton megkerülhetetlen Oriente Musik adta ki, a forradalmár Socalled volt a producere, és az egyik legvadabb klarinétos, Michael Winograd fújja rajta. Ennyit a referenciákról; illetve, bocsánat, még egy jelentős párhuzam. Daniel Kahn, aki ugyancsak a klezmer, a punk-rock és a politikai kabaré összeboronálásával jutott a csúcsra. Ezzel a hangoltsággal eddig ott egyedül időzött, de most már ketten vannak. És mindketten annak a „klezmer bund” mozgalomnak az elkötelezettjeként, amely a keményvonalas ideológiákkal szemben inkább a nyitottságban és az alkotó szabadságban érzi otthon magát.

Szóval, mintha a Clash Kurt Weill-nótákat játszana egy jiddis buliban, úgy kell elképzelnünk a harmonikás-énekes-dalszerző Geoff új lemezét. Ennek a bulinak Bréma a helyszíne, és mint az állatmesében, megtörténik a csoda. Elvégre még a halál is legyőzhető, ha összefognak a kitaszítottak – adja magát a mesés üzenet, ahogy a munkásmozgalmi klezmerdalokból is megtanulhattuk már. Geoff persze maga írta és jelentősen aktualizálta a szövegeit, de aki nyelvileg nem veszi a lapot, az sem jár pórul. Hiszen ezek úgy jó számok, ahogy vannak: azonnal a fülbe másznak, eszük ágában sincs onnan tágítani, legfeljebb az lehet kérdés, hogy az egyik szerzeménye jobb, vagy a másik. (Oriente Musik, 2015)

 

 

 

 

Ilaria Graziano, Francesco Forni: From Bedlam To Lenane Manapság, amikor vadul fuzionál és kényszeredetten hangoskodik a világzenei színtér (nagyja), bátorság kell egy ilyen albumot tenni az asztalra. Még akkor is, ha külön-külön már bizonyítottak ennek az olasz duónak a tagjai. Főleg a filmzenék rajongói előtt: Francesco zeneszerzőként, Ilaria pedig elbűvölő hangú énekesnőként, aki a The Girl from Nagasaki című filmben egy duettre Marianne Faithfull partnere volt.

Szóval, egy szál gitár (vagy ukulele) és hozzá az ének (többnyire Ilariáé), ennyi az egész. És mégis leesik az áll, és marad is a mélyben, hiszen valami bámulatos érzékenységű dolgot lehet hallani. Még jó, hogy csak összefacsarodik, és nem megszakad tőle a szív…

Manapság, amikor az olasz világzene a pörgős pizzicával szüretel, én nagyon menőnek tartok egy ilyen gyökértelen, folkos-bluesos albumot. Hál’ isten, nem vagyok egyedül ezzel. Az európai világzenei rádiósok novemberi listáján a kilencedik helyről startolt, és ez csak a kezdet, lefogadom. (Agualoca Records, 2015)

 

 

 

 

Chico Trujillo: Reina De Todas Las Fiestas Az év legdögösebb latin-amerikai lemeze, ide a bökőt. A chilei Chico Trujillo sztorija tizenöt évvel ezelőtt egy poros kisvárosból indult, ahol Aldo Asenjo régi chilei és kolumbiai cumbiaslágereket kezdett játszani, amikor La Floripondio nevű skabandájának éppen nem adódott dolga. Csak úgy, a móka kedvéért indultak az első turnéjukra is, de úgy hozta a sors, hogy folyton visszahívták őket, így a nyaraik nagy részét Európában kellett tölteniük. Azóta túlestek fél tucat lemezen, és már a kutyának sem kell a La Floripondio, viszont a Chico Trujillót úgy tartják számon, mint a legizgatóbb chilei koktélt. Most mit lehet ilyenkor csinálni?

A Chico Trujillo azt tette, amiben abszolút nyerő. Egy olyan koronggal állt elő, amely mélyen gyökerezik a chilei cumbiában, de nem ragad le annál, hanem ki-kiruccan a mexikói, az argentin, a perui és a kolumbiai stílusok felé. Ez a pánlatin attitűd persze nem a saját találmánya, de ahogy műveli, az páratlanul, minden porcikájában lenyűgöző. Jelentős szerepet játszik ebben a Banda Wiracocha közreműködése, mely egy harminctagú rézfúvós-partizene­kar. Képzelhetik, hogy micsoda mennybéli fieszta támad! De jobb, ha inkább belekóstolnak, aztán repeta mindhalálig… (Barbés Records, 2015)

 

 

 

 

Sanna Kurki-Suonion Kuolematon Erikoissysteemi Emelje fel a kezét, aki emlékszik a finn Sanna Kurki-Suonióra! Hm, azért többre gondoltam… Elvégre az északi világzene egyik kultikus zenekarában, a Hedningarnában énekelt az ezredfordulóig, és aztán a szólódolgai is becsületére váltak. Na, de majd most rákattannak többen, hiszen jelentős fordulatot vett. Kegyetlen nevű új projektjét egy vegytiszta rockzenekarhoz kötötte – gitárokkal, billentyűvel, dobbal, egyszóval a lehető legtávolabb a népi hangszerektől. Annak dacára, hogy közben karéliai népdalok szövegéhez nyúlt, megtoldva őket Aulikki Oksanen és a saját költészetével. Drasztikus, sötét, reménytelen szerelmes versekkel, melyekhez olyan zenét írt, amely mentes minden érzelgősségtől, de amit úgy oda lehet tenni egy ilyen súlyos finn társaság élén. Már csak azért érdemes megvenni a lemezt, hogy szembenézzünk ezekkel az arcokkal. Ez nem az irgalom terepe – sugallják rezignáltan. Kérdés persze, hogy az irgalom kit izgat egyáltalán… (RockAdillo Records, 2015)

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.