Interjú

„Belül éget”

Emmanuel Pahud fuvolaművész

Zene

Nagyon fiatalon lett a Berlini Filharmonikusok vezető fuvolaszólistája, ma már felerészt a saját projektjein dolgozik. A fuvolista szabadságáról, régi- és újzenéről, mindenféle inspirációforrásokról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Sokat beszél rendszerességről és fegyelemről. Mennyi gyakorlásra van szüksége? Főképp azokat a darabokat gyakorolja, amelyeket a következő koncertjein előad, vagy pusztán saját örömére is játszik, esetleg azért, hogy formában tartsa magát?

Emmanuel Pahud: Egy aktív előadóművésznél ez kicsit mindennek a keveréke. Természetesen jó formában kell lenni, de az élet tele van új projektekkel, új repertoárral – némelyik új darabhoz, mondjuk egy fuvolaversenyhez hetekre, akár hónapokra van szükség, máshoz esetleg elég pár nap, hogy „megtisztogassuk” a játékot. De sokszor azért fontos egy már ismert darabot is gyakorolni, mert az felfedezésekhez, új perspektívákhoz vezethet, és segíthet a művészi higiéniában. Az ötvenes éveim közepén járok, jobban kell ügyelnem az egészségemre, és egy kicsit több időre és munkára van szükségem a jó formához és az új kihívásokhoz.

MN: Hogyan tartja magát jó formában fizikailag? Énekeseknek sok alvásra van szükségük például.

EP: A jó alvás persze előfeltétel, és bizonyos mértékig a megfelelő táplálkozás is. Másrészt az, hogy mozgásban legyünk. Gyalog megyek a szállodából a koncerthelyszínig, ami olykor már néhány kilométer. Az edzőterem és az uszoda nem az én világom, de szeretek biciklizni, télen síelni. Tudja, a fuvolázás elég kimerítő a testnek, mert hiperaktív lélegzést igényel – mi több levegőt veszítünk, mint bármelyik másik fúvós hangszeres, mert nem valami nádba vagy fúvókába fújunk, hanem részben a levegőbe, ami elvész, tehát a tüdőnek és a szívnek sok munkája van. Ez erős fizikai munka.

MN: Mennyi szabadsága van a fuvolistának egy darabban?

EP: Minél többet gyakorolunk, minél inkább magunkévá tesszük a darabot úgy, hogy nemcsak a saját szólamunkat tudjuk, hanem a zenekar többi szólamát is, annál inkább elmélyül a darab ismerete, és akkor szabadabban választhatunk az interpretációs opciók között. Tehát ez a darab igazi ismeretétől függ – például az Ibert-fuvolaversenynél is, amelyet Budapesten fogok játszani, nem elég ismerni a technikai kihívásokat, azt is tudni kell, hogyan viszonyul a fuvolaszólam a zenekarhoz, mert ez mindig egy beszélgetés a különböző hangszercsoportok, zenei vonalak között. Ha a Berlini Filharmonikusok vezető fuvolistájaként játszom, ha kamarapartnerekkel vagy vendégművészként, a szerepem mindig más. Sosem veszítem el a nagy képet, ehhez pedig az egész partitúrát kell tanulmányoznom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.