Interjú

„Belül éget”

Emmanuel Pahud fuvolaművész

Zene

Nagyon fiatalon lett a Berlini Filharmonikusok vezető fuvolaszólistája, ma már felerészt a saját projektjein dolgozik. A fuvolista szabadságáról, régi- és újzenéről, mindenféle inspirációforrásokról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Sokat beszél rendszerességről és fegyelemről. Mennyi gyakorlásra van szüksége? Főképp azokat a darabokat gyakorolja, amelyeket a következő koncertjein előad, vagy pusztán saját örömére is játszik, esetleg azért, hogy formában tartsa magát?

Emmanuel Pahud: Egy aktív előadóművésznél ez kicsit mindennek a keveréke. Természetesen jó formában kell lenni, de az élet tele van új projektekkel, új repertoárral – némelyik új darabhoz, mondjuk egy fuvolaversenyhez hetekre, akár hónapokra van szükség, máshoz esetleg elég pár nap, hogy „megtisztogassuk” a játékot. De sokszor azért fontos egy már ismert darabot is gyakorolni, mert az felfedezésekhez, új perspektívákhoz vezethet, és segíthet a művészi higiéniában. Az ötvenes éveim közepén járok, jobban kell ügyelnem az egészségemre, és egy kicsit több időre és munkára van szükségem a jó formához és az új kihívásokhoz.

MN: Hogyan tartja magát jó formában fizikailag? Énekeseknek sok alvásra van szükségük például.

EP: A jó alvás persze előfeltétel, és bizonyos mértékig a megfelelő táplálkozás is. Másrészt az, hogy mozgásban legyünk. Gyalog megyek a szállodából a koncerthelyszínig, ami olykor már néhány kilométer. Az edzőterem és az uszoda nem az én világom, de szeretek biciklizni, télen síelni. Tudja, a fuvolázás elég kimerítő a testnek, mert hiperaktív lélegzést igényel – mi több levegőt veszítünk, mint bármelyik másik fúvós hangszeres, mert nem valami nádba vagy fúvókába fújunk, hanem részben a levegőbe, ami elvész, tehát a tüdőnek és a szívnek sok munkája van. Ez erős fizikai munka.

MN: Mennyi szabadsága van a fuvolistának egy darabban?

EP: Minél többet gyakorolunk, minél inkább magunkévá tesszük a darabot úgy, hogy nemcsak a saját szólamunkat tudjuk, hanem a zenekar többi szólamát is, annál inkább elmélyül a darab ismerete, és akkor szabadabban választhatunk az interpretációs opciók között. Tehát ez a darab igazi ismeretétől függ – például az Ibert-fuvolaversenynél is, amelyet Budapesten fogok játszani, nem elég ismerni a technikai kihívásokat, azt is tudni kell, hogyan viszonyul a fuvolaszólam a zenekarhoz, mert ez mindig egy beszélgetés a különböző hangszercsoportok, zenei vonalak között. Ha a Berlini Filharmonikusok vezető fuvolistájaként játszom, ha kamarapartnerekkel vagy vendégművészként, a szerepem mindig más. Sosem veszítem el a nagy képet, ehhez pedig az egész partitúrát kell tanulmányoznom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.