Lemez

Bernstein: The 3 Symphonies

Zene

Minek tagadnánk, Bernstein szimfóniái már a karmester-zeneszerző életében is igencsak vegyes megítélés alá estek, s ez a helyzet érdemben az 1990 óta eltelt majd’ három évtized során sem változott. Az idei születési centenárium mindenesetre elhozta a lehetőségét annak, hogy újragondoljuk mindazt, amit e három szimfóniáról gondolunk. A retorikusnak, bombasztikusnak, sőt idényjellegűnek és hatásvadásznak is bélyegzett művek most egészen reprezentatív módon juthatnak elénk, és ez a jelző korántsem csupán a lemezkiadvány kiállítására vonatkozik. Hanem elsősorban a vezénylő Antonio Pappano személyére, hiszen az ővezénylése rendszerint a Covent Garden zenekari árkától távol is színi hatásokra törekszik, s ez a teatralitás iránti érzék jól szolgálja Bernstein szimfóniáinak ügyét. Így még a legnehezebb, már-már reménytelen esetnek tűnő 3. (Kaddish) szimfónia is sokat köszönhet Pappano és olasz együttesei, a Santa Cecilia Akadémia ének- és zenekara őszinte színpadiasságának, amely oly szemérmetlenül játssza ki a mű visszatérő slágerdallamát. Bernstein hupililás pátoszú prózai szövegét persze ők sem menthetik, ám az figyelemre méltó, hogy a narrátorként közreműködő, rég visszavonult Josephine Barstow ebben a szerepében jóval meggyőzőbbnek bizonyul, mint amikor hajdan Karajan utolsó operalemezén Amelia szólamát énekelte Az álarcosbálban. Két meghallgatás után a legsikerültebbnek a The Age of Anxiety alcímű 2. szimfónia vélhető: szöveg híján a szónokiasság kötelme itt Pappano zenekarának, s még inkább a zongorista Beatrice Ranának jut, aki perfekt módon teljesíti szellemes, helyenként ütőhangszeres jellegű magánszólamát. S helybőség okán odakerült a második lemez végére még az 1949-es Prelude, Fugue & Riffs is: fiatalos őrület jazzegyüttesre és szólóklarinétra – az igazi Bernstein, némi Gershwin-beütéssel!

Warner Classics (2 CD), 2018

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.