rés a présen: Az Óbudai Danubia Zenekar Schubert-sorozata egy-egy napszak köré válogatja össze a három koncert programját. Mi rejlik e rendezőelv mögött?
Eckhardt Gábor: Lehetne éppen kronológia. De nem. Az első hangversenyen például éppúgy felhangzott kései mű, mint ahogy az utolsón is hallható lesz korai szerzemény. Vagy lehetne éppen tartalom. Hiszen olyan gazdag a schuberti daltermés, minden tematika fellelhető benne! De ez sem. Egy virtuális napot járunk körbe. A Reggel – a rendszeres komponálás, munkálkodás időszaka. A g-moll fantázia például a konviktus titkos szabadságaiban, a tanításból, tanulásból lecsippentett percekben fogant, míg a nagy C-dúr szimfónia letisztázására kiválóan alkalmasak voltak a délelőtti munkaórák. A Nap, a dél, délután – a gondtalanabb órák időszaka: ebédek (ha valamelyik barátja éppenséggel kifizeti a számlát), meghívások, séták a természetben, a városban. A műsor is a joviálisabb, derűsebb Schubertet reprezentálja az Oktettel vagy az V. szimfóniával. Az Est, az Éjszaka – a társasági élet időszaka, a Schubertiádák, a szalonok reflektáló világa, a középpontban mindig a Mesterrel. Szellemi impulzusok keverednek a pillanat ihletettségének elektromosságával. De jelen vannak az éppen ki nem mondott titkok, fájdalmak, csalódások is, vagy az éjszaka hangulata – a versekben. Ezen a hangversenyen a vokális művek dominálnak majd. Schubert élete illanásnyi volt, a sorozat egy napba sűríti portréját, művészetét.
rap: Ön a sorozat házigazdája. Mit takar ez a szerepmegjelölés?
EG: Schubert mindig vendégségbe járt. A közönség is ezt teszi. Ahogy Schubertet is házigazdák fogadták, úgy érezzük, mindez az érdeklődő közönségnek is kijár. Valójában a házi muzsikálás légkörét hivatott ez a sorozat megteremteni. Schubert életének talán legjellegzetesebb közegéről beszélünk. Ha van egy személy, aki képes a közönséget – képletesen – betessékelni a zeneművészet rejtelmeibe, ha mondandójával, stílusával képes a hallgatóságot kíváncsivá tenni a rejtett zenei mintázatokra, ha előadóművész és közönség között fel tudja oldani a távolság adta feszengést, ha képekkel és szavakkal otthonossá tudja varázsolni a hangversenytermet, akkor elmondhatja magáról, hogy igazi házigazda.
rap: Hogyan ítéli meg a zenei ismeretterjesztés, a közönségnevelés hazai helyzetét?
EG: Itthon a zenei intézmények felismerték, hogy az iskolai énekórák már nem tudják betölteni korábban felvállalt szerepüket, azaz a klasszikus zenét kedvelő, a zene értékteremtő képességét felismerő közönséget nevelni. Márpedig értő hallgatóság nélkül a zenészek fáradozásai hiábavalóak. Zenei együttesek, művelődési házak, hangversenyrendezők sok-sok invencióval, ötlettel halmozzák el az aprónépet, felismerve azt a tényt, hogy 10-12 éves korig a gyerekek fogékonyak, zenei téren mindenevők. Budapesten ennek a korosztálynak már-már túlzó a kínálata. Tapasztalatom szerint azonban az események számának ugrásszerű növekedése nem esik egybe a közönség létszámának hasonló mértékű bővülésével. Ugyanakkor a klasszikus zenei élményekkel sokkal nehezebben megszelídíthető tinédzser korosztállyal a helyzet már-már drámai. A szájuk íze szerinti kínálat sokkal szerényebb. Kár lenne leírni az ő korosztályukat! Miközben a világban számos helyen, már a fejlődő országokban is felismerik a zene transzfer hatásának pozitív, a munkaerőpiacon is konvertálható hatásait, az általános zenei műveltségbe, képzésbe invesztált összegek áttételesen hatékony megtérülését, itthon még mindig teret kap az a szemlélet, amely a zenei köznevelésnek, az ifjúsági hangversenyeknek az értékét az olcsóságában látja. Egy olyan országban, ahol a zenei hagyományoknak világviszonylatban jegyzett értékei vannak.
