DONIZETTI SZERELMI BÁJITAL című operája pazar parádé ezen a felvételen, amely 2012-ben készült a baden-badeni operaházban. Az előadás sztárja a mexikói tenor, Rolando Villazón, aki nemcsak Nemorino szerepét énekli, hanem az előadás rendezője is. Villazón úgy tartja meg az eredeti cselekményt – a módos Adina elutasítja a bátortalan falusi ifjú szerelmét, aki felönt a garatra a svihák csodadoktor bájitalnak kinevezett vörösborával, és bátorságot plusz egy jókora örökséget nyerve mégiscsak révbe ér –, hogy részben elveti azt. A színhely egy vadnyugati film forgatása a némafilm korában, a szereplők a mozi főszereplői, kivéve Nemorinót, aki (legföljebb) statiszta, és ostromolja a sztárt. Az opera cselekménye részint átkerül a filmbe, részint a valóságban folytatódik, a forgatás ilyenkor leáll, a stáb dühöng vagy kineveti Nemorinót, akinek a mámoros fejében összekeveredik realitás és fikció. A bravúros játék tele van utalásokkal, a némafilmek és a Lucky Luke-féle rajzfilmek paródiájával, Buster Keaton- és Chaplin-utalásokkal. Maga Villazón is egyértelműen chaplini figurát teremt, ugyanakkor meg tudja őrizni a karakter emberi minőségét.
Évekkel Villazón hangszál-operációja után a tenor hang talán vesztett fényéből és volumenéből (újabban főleg Mozartot énekel), de kifejezőereje, hajlékonysága és az énekes kivételes színpadra termettsége változatlan. Mellette Miah Persson még mindig üde, kacér és vokálisan kifogástalan Adina. Az igazi adu ász Ildebrando d’Arcangelo mint Dulcamara, markáns indián buffo és filmrendező, akrobatikus „műlovar”, nem mellesleg átütő basszus hang tulajdonosa. A zenekar historikus hangszereken játszik, időnként westernmotívumokat csempész az átkötő zenébe. Operai rutiniéknak csemege, kezdőknek – akik azt hiszik, hogy a műfaj túlsúlyos, kiöregedett vokalistáknak és kultúrkincset fogyasztó nézőknek van fenntartva – mulatság.
Deutsche Grammophon, Universal 2014
