Koncert

Beütött

Queens of the Stone Age

Zene

A Budapest Park szigorú menetrendje szerint pontban 20 órakor csaptak a húrok közé első önálló magyarországi fellépésükön a stoner rock kaliforniai nagyágyúi.

A koncert első harmadában volt némi hiányérzetem: a teljes világosságban nem igazán érvényesült az egyébként kiváló fénytechnika, az akkor még szellős sorokból ítélve mintha a rajongók egy része lekéste volna a nyitányt, és bár jól szóltak a két legutóbbi album, a sötét ...Like Clockwork és a poposabb Villains dalai is, a nullás évek slágereihez hasonló darabot ezekről nem sikerült elővezetni. A könnyen irritálható énekes-gitáros frontember, Josh Homme ráadásul kiszúrt magának valakit a közönségből, és válogatott szidalmakban részesítette a szerencsést. (A helyszínen nem derült ki, de a fórumok tanúsága szerint egy „Kick me in the face!” feliratú táblát lehetett felfedezni az első sorokban, utalva arra a decemberi esetre, amikor Homme épp ezt tette egy fotóssal.)

Budapesten szerencsére csak a hajlékony LED-oszlopok találkoztak a frontember lábfejével, az este előrehaladtával egyre gyakrabban. Számomra akkor indult be az egész, amikor a bemutatkozó albumról játszott You Can’t Quit Me Baby végén felpörgették az elszállós gitárszólót. Ezt egyből megfejelték a No One Knowsszal, és onnantól nagyjából hibátlan volt az előadás. Homme meglepően hamar túltette magát az incidensen (vélhetően nem függetlenül attól, hogy saját elmondása szerint varázsgombát fogyasztott a fellépés előtt), és a koncert második felében a közönség kitörő lelkesedéssel fogadta még az új album kevésbé táncolható számait, a Domesticated Animalst vagy a Villains of Circumstance-et is. Az életmű vitathatatlan csúcsának számító Songs for the Deafről remek választás volt a Hangin’ Tree, a Make It wit Chu elnyújtott közös éneklésbe torkollott, a végén pedig gyors egymásutánban lenyomták a három leginkább „pogózható” slágerüket, a Little Sistert, a Sick Sick Sicket és a Go with the Flow-t. A ráadás zárásaként pedig szabályosan földbe döngöltek a Song for the Deaddel.

Az élményből talán csak az vont le valamennyit, hogy a Queens of the Stone Age élőben sem veti le one man show jellegét. A már a The Mars Voltában is remeklő Jon Theodore dobos ugyan kapott egy hosszabb szólót, de különben instrumentálisan is Homme vitte a prímet, az meg fel sem merült, hogy a többiek – akiket Homme csak „a zenekaromként” mutatott be – szóljanak a közönséghez. De adjuk meg az egónak is, ami jár, a QOTSA voltos és szigetes fellépése után ezzel a több mint kétórás produkcióval bizonyította igazán, miért sorolják fénykorán túl is a legjobb koncertzenekarok közé.

Budapest Park, június 21.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.