A ködös sötétségben egy közönséges buszmegálló is sejtelmes hangulatot áraszt a svéd belvárosban, hát még a 2013-ban megnyitott ABBA-múzeum: az épület falát díszítő, mini diszkóizzókkal csalogató felirat nemcsak fény az éjszakában, de kifejezetten úgy fest, mintha a közeli erdők diszkómámorba bódult manói viccelnék meg az erre tévedt idegeneket. Abban is van valami naiv és meseszerű, ahogy elkezdődik az ABBA-tagok időszámítás előtti múltjának felgöngyölítése. Agnetha, Frida, Benny és Björn folk- és táncdalénekesi előéletének fontosabb állomásait külön-külön dicsőségfalon lehet nyomon követni.
| ||
Az ABBA nem a semmiből lett: mielőtt összeállt volna az isteni négyes, vidéki folkparkok színpadain és svéd slágerlistákon edződtek a fiatalok. A tagok ifjúságát felvillantó képek hol az osztrák bőrnadrágos filmek harmatos alpesi romantikáját, hol az Ezek a fiatalok fekete-fehér jólfésültségét idézik. Az egyik sarokban egy enyhet adó erdei zug, egy darabka folkpark emlékeztet a hatvanas évek romlatlanságára, míg a másikban az ABBA-tagok időznek egy padon a természet lágy ölén. Kétségbeesve keressük az iróniát, de az egyelőre sehol.
Az ifjonti éveket és a hatvanas évek tapéta-divatjait felvonultató részleg egyetlen anyukából sem hozza elő az őrjöngő tinit, arra a kiállítás interaktív részéig kell várni. Míg odáig érnénk, elkezdődik az ABBA hivatalos története, melyben központi szerep jut az első nagy kiugrásnak, az Eurovíziós Dalfesztivál megnyerésének. Hát igen, régen minden jobb volt, még e mára hatalmas félreértéssé duzzadt zenés vízió is. 1974. április 6. nagy nap volt a korábban már kétszer is próbálkozó zenekar életében: Waterloo című daluk tarolt, és ahogy mondani szokás: „a többi már történelem”. Ám a svédek popzenei bejövetelét a kiállítás mintha kicsit iskolás módon szemléltetné: próbababákon feszítenek a Muppet Show-ba illő fellépőruhák, vitrinben pihen a híres, csillag alakú „Waterloo-gitár” és akinek ez jön be, zárásig nézheti a brightoni győzelem végtelenített klipjét.
Csakhogy az egészben a nélkülözhetetlen háttérember, az ABBA-t megteremtő szupermenedzser, Stig Anderson személye a legizgalmasabb. Bár minden csupa derűt sugall, és mindjárt itt a világhír is, azt a kiállítás sem hallgatja el, hogy Anderson és a zenekar kapcsolata nem volt felhőtlen, sem emberileg, sem szakmailag, és anyagilag sem – bár a könyvviteli aspektust a szövegek nem hangsúlyozzák.
Szappan, klumpa, teli torok
| ||
A dörzsölt menedzser akcióba lép, az ABBA szárnyal, de mi van a decens családanyákkal, akik eddig jól nevelten tűrték a diszkótörténeti információkat? Az ő idejük is mindjárt eljön, elég csak megkerülni az ABBA-stúdió díszleteit, egy éles kanyar jobbra, és máris megkezdődik a várva várt interaktivitás. A stúdióra néző kicsiny fülkékben egy-egy szabadon választott ABBA-slágert lehet karaoke stílben felénekelni – igen, felénekelni, mert innentől minden torokból feltörő hangot és elhamarkodott csípőmozdulatot rögzít a rendszer, és aki elég bátor, a végén letöltheti saját teljesítményét a múzeum internetes oldaláról. Ezen a ponton a kiállítás kissé monoton csillogása igazi népünnepélybe, generációs örömködésbe csap át; eljött az anyák és a nagymamák nagy és hosszan tartó pillanata.
Persze a férfiak is elkezdhetik, a szexizmus nem ismert fogalom errefelé, de a kiállítás férfi látogatói inkább bocsánatkérő arckifejezéssel elsunnyogják az ABBA-val való együtt éneklés és együtt mozgás felkínált lehetőségeit. Mert nemcsak énekelni lehet, hanem – egy gyors arcszkennelés után – mozogni is. Az előttünk álló virtuális tükörben sorra jelennek meg az ABBA-kosztümökbe öltözött testek… nyakukon a saját fejünkkel. A svéd humor nem ismer tréfát; az a biztosan nem evilági lény, mely a szemünk elé tárul, táncos női testben kezdődik és borostás újságírófejben végződik, ha pedig táncolni kezdünk, a mozdulatainkat utánozza. A tényfeltáró újságírás nagy pillanata ez: egy óvatos csípőmozdulat jobbra, ütemes térdben rugózás és a felsőtest diszkós ringatása – senki nem mondhatja, hogy nem tettünk meg mindent a születendő cikk érdekében.
Kifejezetten pihentető ezek után megszemlélni a hivatalos ABBA-termékek legszebbikét, a speciális ABBA szappant („toilet-soap”), melyhez képest a klumpa nem is tűnik a hanyatló kapitalizmus akkora túlkapásának. De sem a vécék éke, sem a milliónyi lemezborító, ruha és poptörténeti csecsebecse, de még az Arrival album borítóján látható helikopter mása sem érhet fel azzal az élménnyel, amit egy élő fellépés jelent az ABBA tagjaival. A számítógépes technika számára gyerekjáték a színpadra fellibbenő ötvenes hölgyek mellé odavarázsolni a tagok digitális mását. De kit érdekel Agnetha, Frida, Benny és Björn, amikor a színpadot elfoglalja néhány bátor barátnő, és olyan látványos örömmel dalolják és mozogják el a kiválasztott ABBA-slágert, hogy – ha élne – Stig Anderson már nyomtatná is a lemezszerződéseket.
