Lemez

Blood Orange: Cupid Deluxe

  • G. A.
  • 2014. január 19.

Zene

Hulladékból várat sokan emeltek már a popzene történetében, Dev Hynes azonban barokk palotát formáz színarannyal bevont kacatjaiból. A Test Icicles dance-punkjától a Lightspeed Champion finomabb-folkosabb rockzenéjén át a hamisítatlan popzenéig eljutó brit dalszerző-producer Blood Orange fedőnéven elkészített második lemezén minden rajta van, ami a 80-as évek nagyipari könnyűzenéjét olyannyira fullasztóvá tette.

Itt vannak a romantikus szaxofonfutamok a Szerelemhajó valamelyik epizódjából, a hónaljig húzott basszusgitárból előcsalt, lépegetős vagy slapping technikával irányított, érzékien búgó betétek, a Phil Collins legcsillogóbb napjait idéző, obszcénül műanyag dobpuffanások, és persze nem hiányozhatnak az igényes, maximálisan gondolattalan gitárkarcolatok sem. Mindez kap némi 93 körüli hiphopot, kortárs rnb-t és rengeteg Prince-utalást, de szó sincs arról, hogy Hynes mintegy menteni kívánná ezekkel a giccsesebben vibráló részeket. A Cupid Deluxe szerzője nem használ iróniát, nem tart távolságot, és bár zenéje óhatatlanul nosztalgikus, nem épít igazából a múltba vágyásra sem. A trükk az, hogy nincs semmi trükk: a sajátosan rózsaszínes kulisszák előtt az év legegyenesebb, legcsupaszabb, sajgó szívű, reménytelenül vágyakozó slágerei bontakoznak ki hol a főhős, hol számos vendégénekes cukorüveg-törékenységű dallamaira építve. 25 éve ezek a szokatlanul nagyszerű dalok sokmilliós eladást hoztak volna Hynesnak, most örülhet, ha néhány tízezren meghallgatják albumát - ennél aztán nem is kell több ahhoz, hogy minden rendes zenesznob fürdőzzön a boldogságban.

Domino/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”