Botrány - Isabel Coixet: A szavak titkos élete (film)

  • - dercsényi -
  • 2006. március 30.

Zene

Aki sokat néz Lars von Triert, könnyen úgy marad. Meglát egy olajfúró tornyot, egy üzemi balesetet, és rögtön a Hullámtörésre gondol, a rángatózó kameramozgás akarva-akaratlanul dogmásokat idéz fel neki.
Ennyi elég is, hogy a kellő rosszallással és egyre fokozódó türelmetlenséggel nézze Hanna történetét. Zárkózott, furcsa lány, élete szigorú rendben, főleg a munkával telik, mikor egyedül van, egy kislány harmadik személyben beszél róla (ez is a Hullámtörésre emlékeztet), szabadságra már négy éve nem ment. Főnöke könyörgésére végül kivesz pár napot; itt elidőzhetnénk kicsit, mennyire nem bír mit kezdeni magával, de ez taktikai okokból nem lehetséges. A film rögtön lép, és elragadja Hannát (arra) az olajfúró toronyra ápolónőnek. A súlyos égési sebekkel borított, átmenetileg vak Josef (Tim Robbins) és az akcentus-sal beszélő, nevét eltitkoló Hanna története túl evidensnek tűnik. Ráadásul soha nem történik semmi, az oceanológus a toronyhoz csapódó hullámokat számolja, a torony főnöke a magányról beszél és a távolba mereng, a vidám szakács bazsalikomot termeszt a sós párában, az eldurvult gépkezelők pedig úgy ütik el az időt, ahogy tudják. Egyetlen nőként Hannának számos konfliktussal kellene számolnia - de mondtuk, semmi sem történik. Hol a Tim Robbins-féle mainstream, keserédes drámai játék, hol a bergmani mozdulatlanság felé hajlunk, ezen esztétikai kevercs valami iszonyú hamis érzelgősséget és nagyon rossz epigonizmust fest a falra. Ám a film, kezdődő ízetlensége dacára, egyre titokzatosabbá válik, Hanna és Josef kommunikációja mögött felsejlik a mély. Fokozatosan, szinte alattomban egyre nagyobb jelentőséget nyernek a szavak - bár ennek filmes eszközök nem jelzik nyomát.

Aztán eljön a délután, amikor a nap pontosan balról tűz be a betegszobába, és Hanna elmesél egy történetet a délszláv háborúból. Mire az összes előzetes fontolgatás, ítélet érvényét veszti, minden érthetővé válik. Enyhe kifejezés, hogy zavarba ejtő fordulat. Egyszerre érzünk bűntudatot, s azt, hogy átvertek; mindenesetre van abban valami felháborító, ahogy a tények minden előzetes logika ellenére elénk ugranak. Egy kimondatlan egyezség megszegődik, valaki felelőtlenül játszik az érzelmeinkkel. A történet felpörög, elveszti merengő jellegét, megszűnik a szavak titkos életének ellentmondásos uralma, és marad valami fojtogató. Meg a kérdés, hogy lehet-e ezt, vagy sem. S az, hogy e kérdés ugyan kinek is szól, a rendezőnek, Istennek, embernek vagy magunknak.

Forgalmazza a Best Hollywood

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.