Koncert

Brad Mehldau

Zene

Brad Mehldau zeneakadémiai triókoncertje pályájának csúcsán mutatta a 45 éves amerikai jazz-zongoristát. Amikor ugyanitt szólóhangversenyt adott két éve, az eksztatikus közönség csak öt rá­adással engedte el. Most három ráadás is elég volt, de ezek több mint háromnegyed órát tartottak a 75 perces koncert után.

A Brad Mehldau Trió a listákon fokozatosan, de feltartóztathatatlanul zárkózott fel közvetlenül Keith Jarrették mögé, vagy egyenesen melléjük. Az Art of the Trio néven ciklusba rendezett, ötalbumos sorozat óta már végképp garantált helye van a jazztörténetekben, amelyek sokszor posztmodernként sorolják be a zenekart. Mehldaunál alapve­tően meghatározóak a klasszikus zenei és az európai kulturális vonatkozások, hívhatnánk ezért posztklasszikusnak is, bár sokkal feltűnőbbek sikeres popfeldolgozásai, például a Radioheadtől vagy a Beatlestől a Pesten is játszott Norwegian Wood. A rég saját világát építő trió most nem új albummal „házalt”, hanem inkább repríz jelleggel turnézott. Mehldau legfrissebb szólólemeze is koncertfelvétel, az utolsó turnékból ad közre öt óra öt percnyi zenét, de én inkább vonzódom a ­trióhoz: a szépség itt sem kevesebb, az interakció, lendület, változatosság viszont több. Talán nincs is ennyire egy testként működő zenekar, de a fej mindig a zongoristáé, bár közben megcsillannak Grenadier bőgőjének pompás üveghangjai és az idő haladásának elkerülhetetlenségével következnek be Ballard dob-puffantásai. A bő kétórás koncerten mellettem valaki így is elbóbiskolt kicsit, és az én figyelmemet is próbára tette a trió bőbeszédűsége, aprólékossága, ami úgy gyönyörködtet, mint a csipke. Sok a prím és a szekund, az osztinátó, a Párizsnak szolidaritásból eljátszott dalban például a vontatottig lassított tempó. De a trióban mégsem borul fel soha az egyensúly szépség és dinamika, feslettség és romantikus emelkedettség, jazz és egyéb inspirációk között.

Zeneakadémia, nagyterem, november 25.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.