Lemez

Brahms, Pollini

  • Csengery Kristóf
  • 2014. július 5.

Zene

Mondják, Brahms B-dúr zongoraversenyéhez (op. 83 - 1881) meg kell öregedni. Ez persze csak félig igaz, mert noha kétségtelen, hogy a filozofikus merengés, amely a művet uralja, érett előadót kíván, ugyanakkor a szimfóniaszerű formába rendezett, rendhagyó módon négytételes versenymű technikai igényeinek csak ereje teljében lévő pianista tud megfelelni.

Tehát az előadó legyen szellemében agg, izomzatában ifjú? Valahogy úgy. Maurizio Pollini, a hajdani varsói Chopin-verseny győztese hetvenegy évesen, koncerten vette lemezre a művet. Nem akárkivel: a Drezdai Állami Zenekar fő-zeneigazgatója, Christian Thielemann vezényli. Rendkívüli társulás: az egyik legnagyobb ma élő zongorista és az egyik legnagyobb ma élő karmester. Ráadásul pikáns is a konstelláció, kétszeresen. Pollini nevéről sok minden eszünkbe jut: mint már említettem, Chopin, meg persze Mozart, Beethoven, Schubert, Schönberg. De Brahms? Persze vannak Brahms-felvételei, sőt magát a B-dúr koncertet is felvette már korábban (meg a d-mollt két éve, szintén Thielemann-nal), de azért nekem eddig mégsem tűnt úgy, hogy a bécsivé lett északnémet szerző kimondottan az ő embere volna. Thielemann pedig, noha mindenevő fogazatú karmester, a legnagyobbat mégiscsak a Wagner-bifsztekbe harapja. Márpedig a felvétel szerint úgy tűnik, mindketten a legteljesebb mértékben otthon vannak a Brahms által 1881. november 9-én éppen Budapesten bemutatott mű világában. Pollinit kifinomult, feddhetetlen technikájú, intellektuális zongoristaként tartják számon. Itt rácáfol hírére, és súlyos, vehemens olvasatban játssza a nyitótételt, sodró lendülettel a scherzót. Aztán persze van merengés a csellószólós Andantéban és könnyed csilingelés a rondófináléban, de ami belevésődik az emlékezetbe, az mégis a kezdés. És Thielemann? Energikus és robusztus. A drezdaiak hangzása sűrű és pazarlón színgazdag. Régi etalonok mellé most itt egy új.

Brahms: Klavierkonzert Nr. 2, Deutsche Grammophon

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.