Magyar Narancs: Vannak a Lounge Lizardsszal kiadatlan felvételeik?
John Lurie: Egy rakás nyersanyagunk van raktáron. Rengeteg koncertfelvétel.
| ||
MN: A drogok segítettek a zeneszerzésben?
JL: Összetett kérdés, ráadásul minden drog másféleképpen hatott rám. Az egyszerű válaszom az, hogy igen, segítettek. De a drogok hatása olyan, hogy csak nagyon rövid távon segítik az alkotói munkát, és semmi kedvem ihletadó segédeszközként reklámozni őket. Az esetek 99 százalékában a drogok szörnyű dolgokat művelnek. A legtöbb barátom például halott. De ha kellő fegyelemmel és odafigyeléssel drogozik az ember, jótékonyan is hathatnak az alkotásra. Emlékszem, milyen volt, amikor még csak 16 éves voltam, és épp kezdtem felfedezni a zenét. Ültem egy srác kocsijában, szívtam a spanglit, bömbölt a lejátszó, én meg nem hittem a fülemnek; minden hangszert külön hallottam. Beszarás volt!
| ||
MN: Manapság milyen zenéket hallgat?
JL: A zenélés képességének elvesztése rendkívül fájdalmas csapás volt, úgyhogy nem hallgatok sokat. De ha meghallok valami igazán jót, túlságosan is elérzékenyülök. Oumou Sangaré, Iron Foundry, Alexander Mosolov, Al Green, Compared to What, Les McCann és Eddie Harris - a jó alatt mostanában ezeket értem.
MN: Amikor megbetegedett, állítólag sok híres barátja cserbenhagyta.
JL: Sokan leléptek, nem egy fájdalmas cserbenhagyást kellett átélnem. Voltak azért, akik maradtak, de egyedül Flea (a Red Hot Chili basszgitárosa - K. G.) viselkedett úgy, ahogy az elvárható valakitől, akinek a haverját épp elkaszálta egy súlyos betegség. A hírnév szinte fizikailag is deformálja az embert, de Flea-nek sikerült kivédenie ezeket a veszélyeket.
| ||
MN: Marvin Pontiacot, az afrikai apától és New York-i zsidó anyától származó zenei géniuszt, Jackson Pollock ihletőjét ön találta ki. Voltak, akik valós személynek gondolták?
JL: Kezdetben igen. Sokan terjedelmes cikkekben értekeztek Marvin Pontiac nagyságáról. Számosan utaltak arra is, hogy már korábbról is ismerték a munkásságát, ezért amikor kiderült, hogy én találtam ki, gondolhatja, mennyire berágtak rám az újságírók.
| ||
MN: Másik híres találmánya a Fishing with John című tévésorozat volt. A haverjait - köztük Dennis Hoppert, Jarmuscht, Tom Waitset - cipelte el horgásztúrákra. Horgászszakmailag értékelhetetlen, máskülönben nagyon szórakoztató epizódok születtek. A köztudatban leginkább az maradt meg, hogy Tom Waits valamiért nagyon bepöccen.
| ||
JL: Szerintem a hőségtől akadt ki. De a valós okokra sosem jöttem rá, és hát nemcsak horgász, de pszichiáter sem vagyok. Az egész nem lehetett több két perc öt másodpercnél, mégis az egész show-ból ez lett felfújva. De nem akartam csalni, ezért nem vágtam ki. Vihar volt a biliben, semmi több. De az emberek őrjöngeni kezdtek; nézd már, John Lurie és Tom Waits egymás torkának ugranak! Elég hervasztó reakció.
| | ||
MN: Dennis Hopper horgásztársaságát élvezte?
JL: Dennist imádtam. Dennis Hopper minden pillanatban tökéletesen hozta Dennis Hoppert. Ez a fajta önazonosság csak nagyon kevés emberről mondható el.
MN: Már jó ideje a festészetnek él. A képzőművészeti szcénában könynyebb manőverezni, mint a zeneiben?
JL: Még mindig elég naivan állok a dolgokhoz, és azt képzelem, hogy nem kell nyomulni, mert a minőség önmagában is elég ahhoz, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. De mondom, ez rettenetes naivitás a részemről. Ám ha azzal lennék elfoglalva, hogy ebben az úgynevezett képzőművészeti szcénában próbáljak lavírozni, egy olyan világban, ahol mindennapos, hogy a legnagyobb műmájer szarokat kiáltják ki remekműnek, nos, az épp a festészettől venné el az energiáimat.
| ||
MN: A befutás előtt álló Jean-Michel Basquiat az ön New York-i lakásában pecózott; konkrétan a földön aludt. Ellesett tőle valamit?
JL: Még csak kölyök volt, nem volt mit ellesnem tőle. Levakarhatatlan volt, követett mindenhová. Nem adott leckét festészetből, de valami csak ragadt rám, bár ezt csak mostanában fedeztem fel. Emlékszem, már eléggé kezdett befutni, amikor azt látom, hogy egy anatómiakönyvet szorongat, hogy abból fog festeni. Kitört a röhögés belőlem, alig tudtam abbahagyni; mégis mi a fenét kezdesz ezzel? - kérdeztem. Hát, valami egészen fantasztikusat kezdett vele.
MN: Nemrég a következőket írta a Twitterre: "Elegem van már ebből a Bill Murray-s dologból. Besétált a házamba, megitta a fridzsóban talált tejet, elsütött egy rossz poént, és távozott."
JL: Csak hülyéskedtem. Nagyon is bírom ezeket az akcióit.
MN: Van bármilyen emléke a 94-es pesti koncertjéről?
JL: Semmi, de ha felfrissíti az emlékezetemet, biztosan elő lehet csalogatni valamit.
John Lurie festményei itt láthatók.
