Christopher Owens: Lysandre

  • - szszcs -
  • 2013. február 17.

Zene

A jól mediatizálható életúttal (szektás izolációban töltött fiatalkor, sok kábítószer, újabban modellkarrier) bíró Christopher Owens küllemre nagyjából az új Evan Dando, énekhangra pedig a fiatal Elvis Costello, aki Girls nevű fantomzenekara élén vált az évtizedforduló egyik legünnepeltebb független énekes-dalszerzőjévé.

A Girls alapvetően powerpopból és pszichedelikus rockból kiinduló, ám gyakran egészen váratlan hatásokat mutató, sokszínű gitárpop-dalai önmagukban talán nem bizonyultak mindig izgalmasnak, ám a bravúros produceri munka időtlenné varázsolta őket, a frontember egyszerre érzelmes és zaklatott figurája pedig olyan tartalommal töltötte meg a produkciót, amire tényleg muszáj volt odafigyelni.

Az viszont talán senkit nem lepett meg, hogy két rendkívül jól fogadott nagylemez után Owens tavaly megszabadult gyakorlatilag nem is létező zenekarától. Az állítólag egyetlen nap (!) alatt megírt kvázikonceptalbum, a Lysandre bajosan nevezhető a szó szoros értelmében vett bemutatkozó lemeznek, ám annak fényében, hogy a Girls fékezett habzású, rockzenekari keretek közé szorított eklektikájához képest milyen jelentékeny elmozdulást mutat, a végeredmény nyugodtan tekinthető afféle művészi újjászületésnek. Rockolásnak és műfaji szélsőségnek például nem sok nyomát lelni; még a két végpont, a protopunkos húzású (és szaxofonos) New York City, valamint az elegáns fehér reggae-s Riviera Rock is gond nélkül simul bele a lemez akusztikus gitárcsilingelésekkel, fuvolaszólamokkal és holdkóros romantikával megpakolt, kamarapopos zenei világába. A leginkább a 70-es évek elejének nagy énekes-dalszerzőit (Cat Stevens, Alex Chilton) idéző album nagyon személyes, hiteles és átélhető - kifogástalan megszólalással, egyenletes színvonalon, látványos gesztusok (és igazi mélységek) nélkül, közérthetően szól arról, amiről szeretne, ám az igazi varázslat azért még mindig csak pillanatokra villan fel.

Fat Possum/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.