Christopher Owens: Lysandre

  • - szszcs -
  • 2013. február 17.

Zene

A jól mediatizálható életúttal (szektás izolációban töltött fiatalkor, sok kábítószer, újabban modellkarrier) bíró Christopher Owens küllemre nagyjából az új Evan Dando, énekhangra pedig a fiatal Elvis Costello, aki Girls nevű fantomzenekara élén vált az évtizedforduló egyik legünnepeltebb független énekes-dalszerzőjévé.

A Girls alapvetően powerpopból és pszichedelikus rockból kiinduló, ám gyakran egészen váratlan hatásokat mutató, sokszínű gitárpop-dalai önmagukban talán nem bizonyultak mindig izgalmasnak, ám a bravúros produceri munka időtlenné varázsolta őket, a frontember egyszerre érzelmes és zaklatott figurája pedig olyan tartalommal töltötte meg a produkciót, amire tényleg muszáj volt odafigyelni.

Az viszont talán senkit nem lepett meg, hogy két rendkívül jól fogadott nagylemez után Owens tavaly megszabadult gyakorlatilag nem is létező zenekarától. Az állítólag egyetlen nap (!) alatt megírt kvázikonceptalbum, a Lysandre bajosan nevezhető a szó szoros értelmében vett bemutatkozó lemeznek, ám annak fényében, hogy a Girls fékezett habzású, rockzenekari keretek közé szorított eklektikájához képest milyen jelentékeny elmozdulást mutat, a végeredmény nyugodtan tekinthető afféle művészi újjászületésnek. Rockolásnak és műfaji szélsőségnek például nem sok nyomát lelni; még a két végpont, a protopunkos húzású (és szaxofonos) New York City, valamint az elegáns fehér reggae-s Riviera Rock is gond nélkül simul bele a lemez akusztikus gitárcsilingelésekkel, fuvolaszólamokkal és holdkóros romantikával megpakolt, kamarapopos zenei világába. A leginkább a 70-es évek elejének nagy énekes-dalszerzőit (Cat Stevens, Alex Chilton) idéző album nagyon személyes, hiteles és átélhető - kifogástalan megszólalással, egyenletes színvonalon, látványos gesztusok (és igazi mélységek) nélkül, közérthetően szól arról, amiről szeretne, ám az igazi varázslat azért még mindig csak pillanatokra villan fel.

Fat Possum/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.