Christopher Owens: Lysandre

  • - szszcs -
  • 2013. február 17.

Zene

A jól mediatizálható életúttal (szektás izolációban töltött fiatalkor, sok kábítószer, újabban modellkarrier) bíró Christopher Owens küllemre nagyjából az új Evan Dando, énekhangra pedig a fiatal Elvis Costello, aki Girls nevű fantomzenekara élén vált az évtizedforduló egyik legünnepeltebb független énekes-dalszerzőjévé.

A Girls alapvetően powerpopból és pszichedelikus rockból kiinduló, ám gyakran egészen váratlan hatásokat mutató, sokszínű gitárpop-dalai önmagukban talán nem bizonyultak mindig izgalmasnak, ám a bravúros produceri munka időtlenné varázsolta őket, a frontember egyszerre érzelmes és zaklatott figurája pedig olyan tartalommal töltötte meg a produkciót, amire tényleg muszáj volt odafigyelni.

Az viszont talán senkit nem lepett meg, hogy két rendkívül jól fogadott nagylemez után Owens tavaly megszabadult gyakorlatilag nem is létező zenekarától. Az állítólag egyetlen nap (!) alatt megírt kvázikonceptalbum, a Lysandre bajosan nevezhető a szó szoros értelmében vett bemutatkozó lemeznek, ám annak fényében, hogy a Girls fékezett habzású, rockzenekari keretek közé szorított eklektikájához képest milyen jelentékeny elmozdulást mutat, a végeredmény nyugodtan tekinthető afféle művészi újjászületésnek. Rockolásnak és műfaji szélsőségnek például nem sok nyomát lelni; még a két végpont, a protopunkos húzású (és szaxofonos) New York City, valamint az elegáns fehér reggae-s Riviera Rock is gond nélkül simul bele a lemez akusztikus gitárcsilingelésekkel, fuvolaszólamokkal és holdkóros romantikával megpakolt, kamarapopos zenei világába. A leginkább a 70-es évek elejének nagy énekes-dalszerzőit (Cat Stevens, Alex Chilton) idéző album nagyon személyes, hiteles és átélhető - kifogástalan megszólalással, egyenletes színvonalon, látványos gesztusok (és igazi mélységek) nélkül, közérthetően szól arról, amiről szeretne, ám az igazi varázslat azért még mindig csak pillanatokra villan fel.

Fat Possum/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.