Koncert

Church Of Misery

  • V. Á.
  • 2014. szeptember 1.

Zene

Úgy látszik, az emberek még most sem szokták meg, hogy a tetőteraszos koncertek kezdési időpontjai szó szerint kőbe vannak vésve. Az est vendégzenekara, a Haw pontban 20.00-kor kezdett - és csak a koncertjük második felére esett be a rosszul értesült többség. Pedig a Haw-t az élő teljesítménye is a legerősebb magyar zenekarok közé emeli: Makó Dávid, az időnként a bendzsóját is előkapó énekes lelőhetetlen dervisként pörög-forog a színpadon, a zenekar mögötte pedig masszív és marcona: vagyis pont olyan, amilyen a hazai stoner/doom/sludge-zenekarok kilencven százaléka soha az életben nem lesz.

A februári - a Monster Magnet előtt játszott - koncert után visszatérő japán Church Of Misery tagjait, főleg a gyerekarcú basszusgitárost, Tatsu Mikamit elnézve az ember nem is gondolná, hogy majd' húszéves zenekarról beszélünk. A japánok egyébként pont olyanok, mint a legtöbb hasonló stílusban mozgó csapat: a sötét, gonosz és csúf, erősen Black Sabbath-inspirálta zenéjükhöz lemezen hangulat kell, élőben viszont egyszerűen óriásiak. Mikami basszusgitártartása egészen elképesztő: a szó szerint a bokájáig lógatott hangszeren nagybőgősként, a nyakon játszik, Rickenbackerének szarván a festés pedig mindössze egy gyufásskatulyányi helyen van a fáig lekopva - ott, ahol játék közben az alkarja hozzáér. A zömmel sorozatgyilkosokról írt Church Of Misery-dalok - elhangzott többek közt az Ed Kemper-ihlette Killfornia, illetve az Adolfo Constanzóról szóló El Padrino is - igazi, rút doomriffekre és a cathedralos Lee Dorrianéra emlékeztető, kántálós énekre épülnek. Lazulásképp csak némi gitáreffektezős elszállást építenek be a döngölések közé, és mindezt természetesen úgy adják elő, hogy közben egy szót sem szólnak a közönséghez - de ez nem is hiányzik: a kifogástalan hangzással együtt ez volt a tökéletes klubkoncert iskolapéldája.

A38 hajó, július 23.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.