Koncert

Church Of Misery

  • V. Á.
  • 2014.09.01 10:07

Zene

Úgy látszik, az emberek még most sem szokták meg, hogy a tetőteraszos koncertek kezdési időpontjai szó szerint kőbe vannak vésve. Az est vendégzenekara, a Haw pontban 20.00-kor kezdett - és csak a koncertjük második felére esett be a rosszul értesült többség. Pedig a Haw-t az élő teljesítménye is a legerősebb magyar zenekarok közé emeli: Makó Dávid, az időnként a bendzsóját is előkapó énekes lelőhetetlen dervisként pörög-forog a színpadon, a zenekar mögötte pedig masszív és marcona: vagyis pont olyan, amilyen a hazai stoner/doom/sludge-zenekarok kilencven százaléka soha az életben nem lesz.

A februári - a Monster Magnet előtt játszott - koncert után visszatérő japán Church Of Misery tagjait, főleg a gyerekarcú basszusgitárost, Tatsu Mikamit elnézve az ember nem is gondolná, hogy majd' húszéves zenekarról beszélünk. A japánok egyébként pont olyanok, mint a legtöbb hasonló stílusban mozgó csapat: a sötét, gonosz és csúf, erősen Black Sabbath-inspirálta zenéjükhöz lemezen hangulat kell, élőben viszont egyszerűen óriásiak. Mikami basszusgitártartása egészen elképesztő: a szó szerint a bokájáig lógatott hangszeren nagybőgősként, a nyakon játszik, Rickenbackerének szarván a festés pedig mindössze egy gyufásskatulyányi helyen van a fáig lekopva - ott, ahol játék közben az alkarja hozzáér. A zömmel sorozatgyilkosokról írt Church Of Misery-dalok - elhangzott többek közt az Ed Kemper-ihlette Killfornia, illetve az Adolfo Constanzóról szóló El Padrino is - igazi, rút doomriffekre és a cathedralos Lee Dorrianéra emlékeztető, kántálós énekre épülnek. Lazulásképp csak némi gitáreffektezős elszállást építenek be a döngölések közé, és mindezt természetesen úgy adják elő, hogy közben egy szót sem szólnak a közönséghez - de ez nem is hiányzik: a kifogástalan hangzással együtt ez volt a tökéletes klubkoncert iskolapéldája.

A38 hajó, július 23.

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.