A holland Boris Bunnik a 2000-es évek végén mutatta be először Conforce néven írt technozenéit a klubvilágban, majd 2010-ben csinált egy remek bemutatkozó lemezt (Machine Conspiracy), ami akkora löketet adott a karrierjének, hogy az elmúlt hetekben megjelent új albuma már negyedik a sorban. S ahogy eddig, úgy most is másképp szólal meg rajta: a korábbi évek hol dub technós, hol klubos, netán kísérleti electrós hangzásai után most fényesre polírozott, könnyed basszusvázakra felépített, hipermodern érzetű zenéket ad, amelyek műfajilag jobban szerteágaznak a korábbi gyűjteményeknél.
A sima, Detroitra reflektáló négynegyedek így elsőre nem is ragadják meg különösebben a hallgató figyelmét, pedig ezekben is ott van az a szándékolt művészi profizmus, amely egyébként a lemezek mellett Conforce minden egyéb anyagán is megmutatkozik. Az Artefact from a Higher Dimension légies ambientszőnyegekből épül fel, az IDM-ritmus néha kiegyenesedik, de többnyire törik, olyan játékossággal ruházva fel a hét percet, ami sok előadónál csak a csúcspontokon hallható. Gépies dubatmoszférák és fémes rezgések jönnek a folytatásban (Time Space Continuum), az utolsó húsz percben pedig teljesen elmerülünk a hidroszférában. Távolból felerősödő ütemek, visszhangzó ambientek és sötét tónusú, tudományos szintetizátorok narrálnak egy idegen világot, ami egyfelől Conforce eddigi legjobb húsz perce, másfelől olyan, mintha modern technológiai felszereléssel indulna felkutatni a Drexciya elveszett világait. A Presentism érett és minden tekintetben kiváló album.
Delsin/Aktrecords, 2015
