Lemez

Csak nyomokban

Wilco: Schmilco

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2016.11.06 12:10

Zene

A Jeff Tweedy vezette illinoisi Wilco immáron harmadik évtizede számít az amerikai alternatív rockzene (de írhatunk akár alt-countryt is, mindkét stílusmegjelölés annyira idejétmúltnak hangzik 2016-ban, mint a palladianizmus) egyik ún. megkerülhetetlen intézményének.

A megkerülhetetlen intézményi létnek pedig vannak bizonyos szükségszerű velejárói, úgy is, mint a rutinszerűen szórt négy csillagok a komoly zenei magazinoktól, a tekintélyes méretű és lojális, ám rohamosan öregedő és nagy ütemben aligha bővülő rajongótábor, a profi, de ihletett megbízhatóság és a magas színvonalon művelt dögunalom közt lassan elmosódó határvonal, és más egyebek, mint például egy csomó tök felesleges gitárszóló. Persze a Wilco már 1995-ös debütlemeze idején sem feltétlenül a tizen-huszonéveseket célozta, és Tweedy már akkoriban sem volt kimondottan az a mikrofonállványba gabalyodó rockisten, manapság viszont tényleg úgy néz ki, mint bárkinek az apukája bevásárlás közben, kovbojkalapban.

Viszont a zenekarnak azért mégiscsak volt egy sor remek és pár kimondottan briliáns nagylemeze (utóbbira példa a 2001-es Yankee Hotel Foxtrot és a három évvel későbbi A Ghost Is Born), amelyeken az americanás és az alternatív rockos hagyomány határtalan kísérletező kedvben és csodás dalokban oldódott fel. Aztán a Wilco nagyjából a 2007-es Sky Blue Sky környékén besorolt a tisztességes iparosok közé; nem arról van szó, hogy az elmúlt tíz év albumain ne lettek volna csodás pillanatok, akut fellángolások és remek dalok, sőt nem is voltak ezek rossz lemezek egyáltalán (csak laposkák, néha), de az addig olyan jól működő, a klasszikus dalszerzői iskola erényeiből és a kreatív csapongásból kikevert elegy már csak nyomokban volt felfedezhető. Ehhez a teljesítményhez képest, mondjuk, a nagy elő- és példakép, a már bőven nyugdíjas korú Neil Young még ma is meg tud újulni lemezről lemezre; igaz, nem mindig fényes sikerrel, de legalább nem játszik biztonsági játékot.

A sorrendben a tizedik Wilco-album, a Schmilco alig egy évvel a tavalyi, a zenekar mostani formájához képest egészen merész, bár nem kiemelkedően jó Star Wars után érkezett, és ha más nem is, a csomagolása nagyon menő, ezt ugyanis a képein rendszerint hatalmas péniszeket, látványos önégetéseket és mindig mosolygó amputáltakat felvonultató illusztrátor, Joan Cornellà rajzolta. A zene ehhez képest már jóval kockázatkerülőbb: Tweedyék jórészt akusztikus hangszerélésű, nagyon kellemesen csilingelő, néha-néha nekilóduló dalokkal töltötték meg a lemezt, amelyeket tényleg öröm hallgatni, amíg szólnak – más kérdés, hogy mire emlékszünk belőlük utána. Nyersen, puritánul és nagyon szépen szól a végeredmény, jól hallatszik, hogy a zenekarnak a kisujjában van ez az egész műfaj, és tényleg nem nehéz olyan élethelyzeteket elképzelni, amelyekhez a Schmilco pompás hangkulisszaként szolgál – de azért a Wilco nem is olyan régen még egy olyan zenekar volt, amely ennél sokkal-sokkal többet tudott.

dBpm, 2016

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.