Lemez

Csak nyomokban

Wilco: Schmilco

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2016. november 6.

Zene

A Jeff Tweedy vezette illinoisi Wilco immáron harmadik évtizede számít az amerikai alternatív rockzene (de írhatunk akár alt-countryt is, mindkét stílusmegjelölés annyira idejétmúltnak hangzik 2016-ban, mint a palladianizmus) egyik ún. megkerülhetetlen intézményének.

A megkerülhetetlen intézményi létnek pedig vannak bizonyos szükségszerű velejárói, úgy is, mint a rutinszerűen szórt négy csillagok a komoly zenei magazinoktól, a tekintélyes méretű és lojális, ám rohamosan öregedő és nagy ütemben aligha bővülő rajongótábor, a profi, de ihletett megbízhatóság és a magas színvonalon művelt dögunalom közt lassan elmosódó határvonal, és más egyebek, mint például egy csomó tök felesleges gitárszóló. Persze a Wilco már 1995-ös debütlemeze idején sem feltétlenül a tizen-huszonéveseket célozta, és Tweedy már akkoriban sem volt kimondottan az a mikrofonállványba gabalyodó rockisten, manapság viszont tényleg úgy néz ki, mint bárkinek az apukája bevásárlás közben, kovbojkalapban.

Viszont a zenekarnak azért mégiscsak volt egy sor remek és pár kimondottan briliáns nagylemeze (utóbbira példa a 2001-es Yankee Hotel Foxtrot és a három évvel későbbi A Ghost Is Born), amelyeken az americanás és az alternatív rockos hagyomány határtalan kísérletező kedvben és csodás dalokban oldódott fel. Aztán a Wilco nagyjából a 2007-es Sky Blue Sky környékén besorolt a tisztességes iparosok közé; nem arról van szó, hogy az elmúlt tíz év albumain ne lettek volna csodás pillanatok, akut fellángolások és remek dalok, sőt nem is voltak ezek rossz lemezek egyáltalán (csak laposkák, néha), de az addig olyan jól működő, a klasszikus dalszerzői iskola erényeiből és a kreatív csapongásból kikevert elegy már csak nyomokban volt felfedezhető. Ehhez a teljesítményhez képest, mondjuk, a nagy elő- és példakép, a már bőven nyugdíjas korú Neil Young még ma is meg tud újulni lemezről lemezre; igaz, nem mindig fényes sikerrel, de legalább nem játszik biztonsági játékot.

A sorrendben a tizedik Wilco-album, a Schmilco alig egy évvel a tavalyi, a zenekar mostani formájához képest egészen merész, bár nem kiemelkedően jó Star Wars után érkezett, és ha más nem is, a csomagolása nagyon menő, ezt ugyanis a képein rendszerint hatalmas péniszeket, látványos önégetéseket és mindig mosolygó amputáltakat felvonultató illusztrátor, Joan Cornellà rajzolta. A zene ehhez képest már jóval kockázatkerülőbb: Tweedyék jórészt akusztikus hangszerélésű, nagyon kellemesen csilingelő, néha-néha nekilóduló dalokkal töltötték meg a lemezt, amelyeket tényleg öröm hallgatni, amíg szólnak – más kérdés, hogy mire emlékszünk belőlük utána. Nyersen, puritánul és nagyon szépen szól a végeredmény, jól hallatszik, hogy a zenekarnak a kisujjában van ez az egész műfaj, és tényleg nem nehéz olyan élethelyzeteket elképzelni, amelyekhez a Schmilco pompás hangkulisszaként szolgál – de azért a Wilco nem is olyan régen még egy olyan zenekar volt, amely ennél sokkal-sokkal többet tudott.

dBpm, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.