...Vannak aztán ezek az előadások, amelyekben ott van kimetszve ez a mi világunk; nem királyok és intrikusok, hadvezérek és félistenek népesítik be a színpadot, hanem nyugdíjas, leépült öregember, jó karban lévő ötvenes magányos nő, energikus terhes asszony... És nincs nagy drámai történés, tragikus vétség - hanem mindennapok vannak, passzentos bánatokkal, örömökkel, csalásokkal, vétkekkel. A halál persze abban is, ebben is otthonos. Csehov óriásköpönyegéből furtonfurt előbújik valaki. Mutatis mutandis.
Biljana Srbljanovic szerb drámaíró; Stockholmban született, és Belgrádon kívül leginkább Párizsban él: világpolgár. Öt drámával a háta mögött számos díjat és (nemzetközi) elismerést zsebelt már be; de elhíresült arról a perről is, amelyet Kusturica indított ellene, amiért az írónő Milosevic ölebének nevezte... Aktív politikai szerepvállalása kiválóan összeférni látszik írói tevékenységével; mostanában Belgrád polgármesteri székébe igyekszik...
A Sáskák a hatodik darabja. Első, de második látásra sem látszik rajta semmiféle aktuálpolitikai túlfűtöttség; ellenkezőleg: archetipikus helyzetekben mozgó figurasűrítmények etűdjeinek lazán összefűzött sorozata, úgynevezett "örök" témákban, úgymint kapcsolat, család, magány, öregség...
Nekünk Spiró György világa mutatja magát; az ő dramaturgiai és tematikai szikársága és naprakészsége dereng föl abban a tablóban, amely Nadezda, a főszereplő körül alakul ki. Megannyi sors- és élettörténet, jobbára keserűségbe fúlva - de hát mitől is lehetne derűsnek lenni Európának ezen a részén in abstracto?
A külön futó szálak persze egyszer csak öszszeakadnak és egymásba fonódnak, de ez aztán tényleg csak kézügyesség kérdése, mármint a szálak összesodrása. És Biljana Srbljanovic ügyes drámaíró: az úgynevezett rögvalóságban kotorászva - ha belegondolunk, nem is kell annyira kotorászni - fölleli a mi hétköznapjaink sztenderd problémáit is. Ha Spirót követné, tán nevet sem adna szereplőinek; ugyan, nem teljesen mindegy, hogy a középpontban álló harmincöt éves nőt épp Nadezdának vagy Nőnek hívják?
És ismét egy hasonlóság: Biljana Srbljanovic darabjában is a színész faragja készre a figurát, magára húzza, konkretizálja, kitölti üres foltjait. Ezért aztán ez a darab hálás színházi alapanyag - és megfelelő rendezőjére talált a Katona József Színházban Máté Gábor személyében, aki érzékenyen és visszafogottan teremt olykor lírai közeget a színészi játék köré.
Khell Zsolt díszlete ezúttal a darabhoz mérten túl bonyolult: van forgás, vetítés, feliratozás. Füzér Anni jelmezei jobban találnak; gondosan összeválogatott jellemző apróságokból áll össze a megannyi hétköznapi viselet.
Nadezda egyébként sminkes a televízióban, magányos, és van neki egy különleges képessége: kicsit jobban lát, mint az átlagember. Nadezdának van szeretője, van szomszédja, vannak szordínós vágyai is - ez mind a magányt súlyosbítja. Pelsőczy Réka játssza, altban, lefelé intonálva, de színesen. Gazdag árnyalatait tudja a kiszolgáltatott készségességnek, a nem hangsúlyos, csak szimplán vele született jóságnak, a természetes és szükségszerű örök ráfázásnak - meg annak is, hogy így is lehet élni. Ideje volt, hogy Pelsőczy főszerepet kapjon - most látszik is, amit tudtunk: hogy tehetségéből nemcsak egy figura, egy szerep megformálására futja, hanem egy egész előadás összetartására is.
Nadezdának tán jobb, emberebb szerető kéne, mint Lengyel Ferenc örökgyáva Milanja, aki akkora híresség, hogy rászorul a szüntelen öntömjénre. Lengyel külsőleg-belsőleg tobzódik ebben a másmilyen szerepben.
Akárcsak Elek Ferenc a szerencsétlen és iszogató férj szerepében; apuka papucsa és a feleség papucsa egyszerre: megoldhatatlan helyzet, viszont jó alakítás. Rezes Judit az akarnok feleség, aki boldogtalanságból szüli a második gyereket, és jókora hassal olyan tévés időjárás-jelentést rittyent, hogy tanítani kéne az "igaziaknak"; mintegy viszonzásul, hisz tőlük tanulta.
Ennek a betonboldogtalan párnak van egy rémesen intenzív kislánya: Jordán Adél játéka parádésan gátlástalan, még az ujját is bekapja olykor, nem beszélve a mórikálásról, a bicskanyitogató pofátlanságról.
Jó Takátsy Péter homokos dendije, aki saját szerencsétlenségét, tehetős lelki nyomorát szinte magatehetetlen apján vezeti le, akit Kun Vilmos játszik, csöndes, kataton öregséggel. És van egy remek táncjelenete Pelsőczyvel - Night and Day, isteni...
Egy másik összebéklyózott páros Olsavszky Éva és Bodnár Erika anya-lánya; ebben a kapcsolatban is sok minden el van mondva az agyonszeretés elviselhetetlenségéről. És Bodnár Erika a leplezett-szégyellt magány ezer színét mutatja, a szomorkás félmosolyoktól az idegtépő lelkifurdalásig.
Aztán itt van még Haumann Péter és Ujlaki Dénes kettőse: variációk egy életútra, bizonyítékául annak, hogy a végelszámolásnál siker és kudarc egyre megy.
A vége felé többen egy kerti partin gyűlnek össze - az életutak metszik egymást egy boros estére, miközben amúgy is reménytelenül öszszegabalyodtak. És Nadezda úgy áll a végén, ahogy az elején: egyedül. Alig is történt valami.
Katona József Színház, május 17.
