Fejlövés

New Orleansban háromféle ember létezik: a becsületes bérgyilkos, a hónaljban izzadó korrupt zsaru és az aranyszívű-bombatestű tetoválólány. Akinek a valóságérzéke már most tiltakozna, arra a továbbiakban is nehéz percek várnak, mert a becsületes bérgyilkost úgy hívják, Jimmy Bobo, ami már önmagában egy megnyerhetetlen helyzet, de semmi ahhoz képest, hogy a rezzenéstelen arccal és hangtompítóval ölő Bobót Sylvester Stallone alakítja.

Mellé társul az utoljára '87-ben menő műfaj, a buddy movie szabályai szerint egy ázsiai-amerikai zsaru koreai gyökerekkel. Vegyük át, eddig mit tudtunk meg: bérgyilkos kontra nyomozó, olasz-amerikai kontra ázsiai-amerikai, old school kontra okostelefon-felhasználó - a nett ellentétpárokból egyenesen következik, hogy Stallone és fiatalabb kollégája között állandósulni fognak a kulturális különbségekből fakadó poénok, ami be is következik, ám köszönetből nincs sok az unott kekeckedésben. Azon a pályán, ahol öregedő akciósztárok birkóznak az idő múlásával, egyedül Eastwoodnak osztottak lapot, a vigaszágon pedig Stallonéra maradt, hogy tökélyre és túlzásba vigye az önparódiát (Feláldozhatók). Már csak méltányossági alapon is kijárt Slynak valami komolyabb és drámai; a Fejlövésben nincs is kikacsintás, mely így lesz csak igazán a jókedv bő forrása, s egyben az időskori testépítéstől elrettentő röpirat. Míg Stallonét legfeljebb testépítőileg érheti neheztelés, amiért rossz példát és elborzasztó testrészeket mutat, Walter Hillt, a buddy movie hajdani nagymesterét ilyen könnyen azért nem lehet felmenteni.

Forgalmazza a ProVideo