dvd - AT THE GATES: THE FLAMES OF THE END

  • - vincze -
  • 2010. április 29.

Zene

Az At The Gates a kilencvenes évek legnagyobb death metal bandája volt - gyakorlatilag ők találták ki a Göteborgról elnevezett dallamosabb, fogyasztóbarátabb változatát a műfajnak. Ez a háromlemezes DVD pedig a méltatlanul korán feloszlott zenekar két évvel ezelőtti, pár koncertre szóló újjáalakulását hivatott megörökíteni, és egyúttal elmesélni a zenekar történetét egyfajta búcsúajándékképpen, hiszen, ahogy a tagok is leszögezik a film végén, ez a 2008-as turné volt az ő igazi búcsújuk, és soha nem lesz többé At The Gates. A DVD-csomag a zenekar munkásságához illően hibátlan.
Az At The Gates a kilencvenes évek legnagyobb death metal bandája volt - gyakorlatilag õk találták ki a Göteborgról elnevezett dallamosabb, fogyasztóbarátabb változatát a mûfajnak. Ez a háromlemezes DVD pedig a méltatlanul korán feloszlott zenekar két évvel ezelõtti, pár koncertre szóló újjáalakulását hivatott megörökíteni, és egyúttal elmesélni a zenekar történetét egyfajta búcsúajándékképpen, hiszen, ahogy a tagok is leszögezik a film végén, ez a 2008-as turné volt az õ igazi búcsújuk, és soha nem lesz többé At The Gates.

A DVD-csomag a zenekar munkásságához illõen hibátlan. Szerencséjük van, hiszen ha a hobbiból filmrendezõsködõ gitáros, Anders Björler nem öl bele ennyi energiát a munkálatokba, a kultusza ellenére is underground státuszban lévõ zenekar nehezen tudta volna megfizetni ezt a minõséget. Így viszont megkapjuk a tökéletes ATG-dokumentációt. Elsõ körben a teljes Wacken-fesztiválos fellépést, hogy tudjuk, mirõl maradtunk le két éve - nagy kár, hogy ez a turné nem jutott el Magyarországra, hiszen a koncert tökéletes, és a minden utómunkát nélkülözõ felvételen úgy játszanak a zenészek, hogy az önmagában szívszorító élmény. Aztán egy diszket tele a sufniból, íróasztalfiókokból és porlepte kartondobozokból elõásott archív koncertfelvételekkel az ennek megfelelõ minõségben - a hangyafocis VHS-kazettákról bedigitalizált videókról azért kiderül, hogy Tomas Lindberg énekes már 1991 környékén is tökéletes frontember volt -, harmadsorban pedig a legkomolyabb munkát, egy több mint kétórás interjúfilmet. Ez utóbbi 2008 márciusától indul, és az összes régi tagot - többek közt a kettes lemez után kiszálló, késõbb grafikussá és tetoválómûvésszé avanzsált Alf Svensson gitárost - megszólaltatva, hihetetlen történetekkel tarkítva idézi fel az At The Gates éveit, és mutatja be, hogy tudta pár húszéves svéd kölyök fenekestül felforgatni a rockvilágot.

Earache, 2010

*****

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.