Az eddigi csúcsmű, a 2011-es Build A Rocket Boys! óta kiadtak B oldalas válogatást, koncertlemezt, írtak zenét a londoni olimpia tévéközvetítéséhez, és még az esemény záróünnepségén is felléptek.
Legújabb, hatodik albumuk igazi szakítós lemez: a frontember, Guy Garvey párkapcsolata a közelmúltban ért véget, és a tematika máris ott van a nyitó This Blue Worldben, még inkább pedig a Honey Sunban, ahol ügyes szójátékkal a Burton-Taylor házaspárt hozza fel párhuzamként. Fontos téma még az idősödés (Garvey a napokban tölti be a negyvenet), például a Fly Boy Blue/Lunette-ben, ahol azt énekli száraz, Peter Gabriel-es hangján, hogy "abba a korba léptem, amikor döntéseket kell hozni", és még azt is elmeséli, hogy mit szeretne majd a sírba vinni. A Charge-ban meg az hangzik el, hogy "egy másik évszázadból származom" - és az Elbow zenészei valóban egy letűnő korszak utolsó képviselőinek tűnnek. Akik szerencsére most sem mentek bele olyan kompromisszumokba, mint a Coldplay, bár az is biztos, hogy aki igazi északangolosan azt énekli fuckers helyett, hogy foockers, az valószínűleg soha nem tud befutni Amerikában. Ez persze legyen a jenkik baja, mert így széles körben soha nem ismerik meg ott ezeket a lassan, de megbízhatóan hömpölygő, epikus dalokat, melyek közül mindenképp ki kell emelni még a jó pszichedelikus címadó számot, valamint a New York Morningot: a frontember sok időt töltött a városban, úgyhogy írt hozzá egy ódát, ami annyira meghatotta a dalban megnevezett Yoko Onót, hogy írt is egy köszönőlevelet Garveyéknak.
Universal, 2014
