HANGADÓ - Miért nem népszerű a kortárs komolyzene?

Élő, halott vagy tetszhalott

Zene

Biztos mindenki találkozott már koncertlátogatóval, aki nem átallja bevallani, idegenkedik a kortárs zenétől. Hiába telt el több mint száz év az avantgárd első hulláma óta, ezek a művek nem váltak a törzsrepertoár részévé, és a közönség még mindig a régi kedvenceire kíváncsi. De miért érezzük idegennek a múlt évszázad számos irányzatát?

John Mauceri a The War on Music című könyvében felvázol egy megfejtést a kérdésre. A zenetörténetet nem csak a hallgatók ízlése alakítja, a kánonon a 20. századi történelem és az önkényuralmak erőszakos kultúrpolitikája is sebeket ejtett.

A veterán dirigenst a Hollywood Bowl zenekarának alapítójaként különleges vonzalom fűzi a filmzenékhez, Leonard Bernstein egyik közeli munkatársaként vezényelt musicalt, szimfóniákat, oratóriumokat, komponált és együtteseket szervezett, de sokoldalú tehetségét legszívesebben a II. világháború idején Amerikába menekült zsidó származású zeneszerzők szolgálatába állította. Ekkor tűnt fel neki, hogy a két világégés, majd a hidegháború idején a művészet szempontjaitól merőben idegen hatások érték a hangversenytermi zenét. A könyvében tárgyalt kérdések ott vannak mindannyiunk nyelve hegyén, akik komolyzenét hallgatunk. Ha a 20. században felbukkanó avantgárd irányzatok a fennálló rend és intézményrendszer ellen születtek, miért szorulnak ma ugyanennek a rendszernek az ápolására és gondozására? Miért okoz nehézséget, hogy megnevezzük korunk legnagyobb zeneszerzőit, ha Beethoven, Brahms és Wagner idejében, de még Puccini, Debussy vagy Mahler korában is ez könnyű kérdés lett volna? Mi történt az olasz operában, amelynek a törzsrepertoárja az 1924-ben bemutatott Turandot óta nem bővül? És ha Hitler elveszítette a háborút, miért nem játsszuk a zenét, amelyet a nácik betiltottak?

Mauceri szerint a 19. század végének egyik nagy kérdése volt, hogy mond-e a zene valamit: van-e eszménye, vagy csak a forma gyönyöre érvényesül benne. A két megközelítést Brahms és Wagner zenéjével illusztrálja. Előbbi az abszolút zene alakja, akinél a tartalom klasszikus formákból bomlik ki, a másik a festői vagy leíró zene alkotója, akinél minden hangban dráma, történés, mítosz van. Hasonló kettősséget fedez fel Stravinsky és Schönberg esetében. Az orosz zeneszerző 1913-as, hírhedt premierje, a Tavaszi áldozat a nyers erőszak unapologetikus ünnepe, a kultúra levetkőzésének vad rítusa volt, amelynek barbár energiáját maga Stravinsky is igyekezett elfedni későbbi, szofisztikáltabb interpretációival. Arcpirító arról olvasni, mit írt az első világháború kitörése kapcsán a muzsikus – úgy vélte, az erőszak majd megtisztítja a világot a gyengeségtől –, és megdöbbentő észrevenni, hogy a brutális és vérszagú balett után valóban a neoklasszicizmus és az atonalitás függönye mögé menekült. Merőben új elképzelése volt a zenéről Schönbergnek és az új bécsi iskolának. Olyan abszolút zenét képzeltek el, amely önmagában kerek világ, Hermann Hesse-i üveggyöngyjáték, kísérlet egy petricsészében, és a disszonancia és a tizenkét hang egyenjogúsítását vonja magával. Nem mintha a Pierrot lunaire vagy Alban Berg Luluja ne bírna mély drámai erővel, de a dodekafón zenéből sosem lesz egyszerre fasiszta és kommunista himnusz, mint a negyvenes–ötvenes években Beethoven Örömódájából, amely most az Európai Unió himnusza – és ki tudja, még mi lehet a jövőben?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.