"Európában szabadabb vagyok" (Natacha Atlas)

szerző
Forrai Éva
publikálva
2002/35. (08. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: A hastánc igencsak divatossá vált az utóbbi tíz évben Magyarországon, nagyjából az ön rendszeressé váló fellépéseivel egyidejűleg. Mindebből arra következtethetünk, hogy komoly szerepe volt a közel-keleti női önkifejezés kultuszának térhódításában. Mekkora jelentőséget tulajdonít a nemének a művészetében?

Magyar Narancs: A hastánc igencsak divatossá vált az utóbbi tíz évben Magyarországon, nagyjából az ön rendszeressé váló fellépéseivel egyidejűleg. Mindebből arra következtethetünk, hogy komoly szerepe volt a közel-keleti női önkifejezés kultuszának térhódításában. Mekkora jelentőséget tulajdonít a nemének a művészetében?

Natacha Atlas "posztkolonialista popdíva" a Sziget Fesztivál világzenei nagyszínpadának öltözőjében adott nekünk interjút, háziköntösben, uzsonnaidőben. Arról faggattuk, hogy két világ kultúrája között mozgó előadóművészként milyen feszültségek, örömök és kiváltságok kísérik.

Natacha Atlas: Nem tudtam semmit erről a divatról, és nem látom különösebb fontosságát női mivoltomnak, főleg, amikor Nagy-Britanniában lépek föl. Természetesen a hagyományos egyiptomi elvárások szerint a családom jobban örült volna, ha orvos vagy könyvelő lesz belőlem, nem pedig táncosnő. Édesanyám angol, neki semmi kifogása nem volt az ellen, amit csinálok, egyiptomi származású apám azonban kevésbé volt meggyőződve arról, hogy jól döntött a lánya, amikor a nyilvános szereplést választotta megélhetési forrásul. Egyiptomban sajátos hierarchiája van az előadóművészek társadalmának. Ott nem táncosnőként vagy énekesnőként tartanak számon, hanem mint "fanana", azaz művész, egyenrangúnak számítok minden más - akár férfi - művésszel. Egyébként a táncosokat csak a legritkábban övezi társadalmi megbecsülés, legfeljebb ha hirtelen sztárok lesznek, és filmekben szerepelnek, mint Fifi Abdul vagy Nagoua Fuhad.

MN: Ha Európában lép föl, gondol-e arra, hogy a közel-keleti kultúra megtestesítője? Sikerült-e valamiben megváltoztatnia a keleti nőkről kialakult képet?

NA: Semmiképp sem látom magam a fáklyavivő szerepében. Legfeljebb, ha Franciaországban lépek fel, és igyekszem az ott élő másodgenerációs észak-afrikai nőknek pozitív értékeket közvetíteni a kultúrájukról. Az ő helyzetük nagyon nehéz, mert éppúgy a rasszizmus áldozatai, mint a férfiak, ráadásul a személyes szabadságuk is korlátozott. Gyakran érzik, hogy kisemmizték őket, hogy az emigráció megfosztotta őket a kulturális örökségüktől. Ha átadhatom nekik azt az érzést, hogy büszkék lehetnek a kultúrájukra, már sokat tettem.

MN: És Egyiptomban? Az ottani nőknek képes európai értékeket, másfajta női szerepet közvetíteni?

NA: Nem. Akik engem Egyiptomban menedzselnek, teljesen más arculatot hangsúlyoznak. Ott nemzetközi sztár vagyok: énekesnő, fanana.

MN: A színpadi megjelenése sem ugyanaz?

NA: Nem. Mindig hosszú estélyi ruhában, teljesen fedett testtel lépek fel. Esetleg a hagyományos férfiviseletben, selyem, gazdagon díszített galabiyyában, és soha nem táncolok. Azt az európai fellépéseimre tartogatom. Európában szabadabb vagyok, úgy fejezem ki magam a színpadon, ahogy akarom. Nekem a tánc a saját kultúrám, az önkifejezésem része, természetesnek tartom, hogy énekeljek is, meg táncoljak is. De Egyiptomban ez státusvesztést jelentene. Ne értsenek félre. Nagyon sok pozitív értéket látok az egyiptomi társadalomban: a család mint intézmény megbecsülése nagyon fontos, és gyönyörű művészete van az országnak, de nem mindenben olyan szabad, mint Európa, ott az önkifejezésnek megvannak a maga korlátai.

MN: Az imént említette, hogyan viszonyult az édesapja a pályaválasztásához. Azóta látta már fellépni?

NA: Mára annyit sikerült elérnem, hogy elfogadja, ha engem ez tesz boldoggá, de nem jön el megnézni. Még soha nem volt fellépésemen.

MN: Ha már a kultúrák keveredésénél tartunk, hogyan látja ezt megvalósulni a világzenében?

NA: Most már nem vagyok olyan puritán, mint korábban, nem ítélek el semmiféle kulturális elegyítést, nem gondolom például, hogy az elektronikus hangszerelés felhígítja az eredetit. Sokkal átjárhatóbbnak látom a kultúrákat, sőt zenében a legátjárhatóbbnak.

MN: A Nagy-Britanniában oly divatos indiai muzsikák hatással vannak önre?

NA: Igen, mindig is hatottak rám. Már tíz éve felvettem egy duettet hindi nyelven, ami a következő albumomra rá is kerül. Eddig azért nem tudtuk kihozni, mert jogi problémáink voltak az eredeti lemezcéggel.

MN: Mára olyannyira tetőzött Nagy-Britanniában a bollywoodi divathullám, hogy még Andrew Lloyd-Webber is meglovagolta, musicalt kreálva Bollywood Dreams címmel. Nem lehet, hogy ez opportunizmus?

NA: De igen, bár nem láttam a musicalt. Az én esetem azonban más, hiszen már jóval korábban ázsiai zenészekkel dolgoztam.

MN: És hogyan látja a multietnikumú társadalmakra jellemző ellenségeskedést? Bradfordban például mostanában emlékeztek meg azoknak a zavargásoknak az egyéves évfordulójáról, amelyek két különböző ázsiai kisebbség között törtek ki.

NA: Bármilyen szomorú is, egy ilyen konfliktus nem meglepő. Amíg szegénység, elégedetlenség, tudatlanság létezik a Földön, mindig lesznek konfliktusok, polgárháborúk. A felekezeti erőszakot tartom a legostobábbnak, mert miközben a vallás nevében folyik, pont a vallás eredeti értelmét tagadja.

MN: Ön vallásos?

NA: Igen, de nem vagyok ortodox hívő, nem imádkozom naponta ötször Mekka felé fordulva. Nekem a vallás személyes ügy, és szerintem számos út vezet Istenhez. Számomra Isten egyenlő a szeretettel, ezért tartom a vallásos erőszakot önellentmondásnak, a vallás vereségének.

MN: Mit gondol a nőknek az iszlámban elfoglalt helyéről?

NA: Az iszlámot, a Koránt a férfitársadalom a saját hatalmi érdekeinek megfelelően értelmezi félre. S mivel ők alkotják a társadalom domináns erejét, az ő értelmezésük érvényesül.

Forrai Éva, Sisso

(Amazóna Műhely)

(A múlt héten ugyan látványosan lezártuk szigetes interjúsorozatunkat, de azért ugye elnézik nekünk kedves olvasóink, hogy Natachának még helyet szorítottunk... Megértésüket hálásan köszönjük: a szerk.)

szerző
Forrai Éva
publikálva
2002/35. (08. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...