Lemez

Fejbólogatós

Az Attacca Quartet két új lemezéről

Zene

Elmúltak már azok az idők, amikor az amerikaiak nem tudták, hogy mikor kell tapsolni, ki a jó zongorista, a jó zeneszerző, és sajátjaik közül is csak azt tartották valamire, aki megtette a zarándokutat az Óhazába, hogy Boulanger-tól vagy Stravinskytól tanuljon. Aztán jött Copland, Bernstein, a minimalisták és ki tudja még hány irányzat, akik lóugrással tették túl magukat a darmstadti iskola kényszeres avantgardizmusán és a vele járó sznobéria beépített előítéletein.

A New York-i székhelyű Attacca Quartetet – egy Grammy-díj és fél tucat album után – hadd ne nevezzük feltörekvőknek. Tizennyolc éve alakultak a Juilliard School hallgatóiból, és ugyan a hangzásukat egyebek közt Haydn 68 vonósnégyesével fenték élesre, feltűnést a kortárs repertoárral keltettek. 2019-ben a Pulitzer-díjas fiatal zeneszerző, Caroline Shaw Orange című albumával megérkezett a hangos kritikai siker is, de nemcsak a tonális, mégis eredeti (szóval a „hallgatható”) kompozíciók, hanem az ügyes branding és az ikonikusnak szánt narancsos lemezborító is kellett hozzá, hogy a streamingfelületek zuhatagában se süllyedjenek el. A múlt évben pedig két új megjelenéssel is előrukkoltak.

Amy Schroeder, Keiko Tokunaga (hegedű), Nathan Schram (brácsa) és Andrew Yee (cselló) négyese a Real Life című lemezzel egy egyszerre kockázatos és gyümölcsöző kalandba vágott bele. A korongon Flying Lotus, a Halluci Nation, Anne Müller és Squarepusher fejbólogatós trackjei hallhatók átiratban, elektronikával kiegészülve, a producer pedig Michael League, a Snarky Puppy vezetője. Az eredmény néha olyan, mintha nem is vonósnégyest, hanem rave-et vagy hiphopot hallgatnánk, de ez még önmagában éppúgy nem erény, mintha egy tál somlói galuskáról kiderülne, hogy dobostortaíze van. Szoktak popzenét olcsó megoldásokkal komolyítani, még tragikusabb, amikor a komolyzenére rángatnak popköntöst, ezúttal azonban finnyáskodásra semmi ok, a készítőknek van ízlésük. Az akusztikus és elektronikus hangzás határai elmosódnak, a vonós hangszerek zsigeri ereje azonban akkor is érvényesül, ha effektek sokasága hangosítja a húrokat. S nem utolsósorban az is áldássá válik, hogy a kompozíciók eredetije sem konzumzene. Ha Liszt „virágok közé rejtett ágyúkról” beszélt Schumann kapcsán, ezek itt most ágyúk közé rejtett virágok – bombasztikusak, de a hatásvadászat csapdájától finom megoldásokkal menekülnek el. Az experimentális Xataka 1, a kedvesen vigasztaló Drifting Circles és a lemezt záró, himnikus More Love Less Hate című számok azt nyújtják, amit a nagyok: hallgatni és továbbgondolni is tiszta öröm ezeket. Nem épp ettől lesz komoly a komolyzene?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.