Interjú

„Másnap egész másképpen játsszuk”

Uri Caine zongorista

Zene

A New York-i jazzélet meghatározó alakja nem törődik a klasszikus zenét és az improvizatív jazzt elválasztó felfogással. Bartók-darabokból összeállított műsorát, amelyet korábban letiltottak az örökösök, most a Müpában adta elő a Bartók Tavasz című rendezvénysorozat koncertjén.

Magyar Narancs: Hányszor kellett elmondania, hogy miért szabad, sőt érdemes a klasszikusokat feldolgozni?

Uri Caine: Egy ideje ebben utazom. De amikor kezdő voltam, nem gondoltam, hogy ezt fogom csinálni. Philadelphiában nőttem fel, ott tanultam zenét. Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak nem tetszik, amit csinálok, de vannak, akik valamiért mégis szeretik. A zenészeknek biztosan nagy kihívás. Rákényszeríti őket, hogy mélyen megértsék az adott zenét, és ez kiindulópont lehet az improvizációhoz. Tanulmányozás közben érti meg az ember, hogy milyen folyamatok zajlanak a mélyben, és utána másképp gondolkodik a zeneszerzőről, de még a saját szerzeményeiről is. Ezt a tanulást nagyon élvezem. Persze szeretem a saját szerzeményeimet is játszani, másoknak is komponálok, több mindent csinálok párhuzamosan.

MN: Csak az improvizáció tesz különbséget a két, sokszor szembeállított világ között? Hogy az egyiket kottából játsszák, a másikat nem?

UC: Az a különbség, ahogy általában a klasszikus zenészek játsszák a darabot. Még amikor olyan helyzetben vannak, hogy improvizálhatnának például egy kadenciát egy versenymű végén, akkor is valaki más kadenciáját játsszák újra. Ez a felfogás mást hoz az előadás módjában. A különböző zenék különböző improvizációkat hívnak elő, és néha nagyon is nehéz megtalálni a megfelelőt. Az ember kísérletezik, mert egy adott zenét ad elő, miközben igyekszik megtalálni a megfelelő kifejezést. Lássuk, hogyan szól például, ha a zenekarnak ez a része játssza a darabot, egy szólista pedig improvizál. Aztán megfordítjuk a szerepeket, megkeressük, hogy hol térjünk vissza a darabhoz. Amikor zenét tanultam, megmutatták, hogyan kell bebop stílusban improvizálni. Sokféle zenét játszottam akkoriban, ebben éltem, és minden hagyományt nagyon komolyan el akartam sajátítani. Azt láttam, hogy mások választották el ezeket a dolgokat, de számomra mind ugyanarról szólt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.