Interjú

„Másnap egész másképpen játsszuk”

Uri Caine zongorista

Zene

A New York-i jazzélet meghatározó alakja nem törődik a klasszikus zenét és az improvizatív jazzt elválasztó felfogással. Bartók-darabokból összeállított műsorát, amelyet korábban letiltottak az örökösök, most a Müpában adta elő a Bartók Tavasz című rendezvénysorozat koncertjén.

Magyar Narancs: Hányszor kellett elmondania, hogy miért szabad, sőt érdemes a klasszikusokat feldolgozni?

Uri Caine: Egy ideje ebben utazom. De amikor kezdő voltam, nem gondoltam, hogy ezt fogom csinálni. Philadelphiában nőttem fel, ott tanultam zenét. Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak nem tetszik, amit csinálok, de vannak, akik valamiért mégis szeretik. A zenészeknek biztosan nagy kihívás. Rákényszeríti őket, hogy mélyen megértsék az adott zenét, és ez kiindulópont lehet az improvizációhoz. Tanulmányozás közben érti meg az ember, hogy milyen folyamatok zajlanak a mélyben, és utána másképp gondolkodik a zeneszerzőről, de még a saját szerzeményeiről is. Ezt a tanulást nagyon élvezem. Persze szeretem a saját szerzeményeimet is játszani, másoknak is komponálok, több mindent csinálok párhuzamosan.

MN: Csak az improvizáció tesz különbséget a két, sokszor szembeállított világ között? Hogy az egyiket kottából játsszák, a másikat nem?

UC: Az a különbség, ahogy általában a klasszikus zenészek játsszák a darabot. Még amikor olyan helyzetben vannak, hogy improvizálhatnának például egy kadenciát egy versenymű végén, akkor is valaki más kadenciáját játsszák újra. Ez a felfogás mást hoz az előadás módjában. A különböző zenék különböző improvizációkat hívnak elő, és néha nagyon is nehéz megtalálni a megfelelőt. Az ember kísérletezik, mert egy adott zenét ad elő, miközben igyekszik megtalálni a megfelelő kifejezést. Lássuk, hogyan szól például, ha a zenekarnak ez a része játssza a darabot, egy szólista pedig improvizál. Aztán megfordítjuk a szerepeket, megkeressük, hogy hol térjünk vissza a darabhoz. Amikor zenét tanultam, megmutatták, hogyan kell bebop stílusban improvizálni. Sokféle zenét játszottam akkoriban, ebben éltem, és minden hagyományt nagyon komolyan el akartam sajátítani. Azt láttam, hogy mások választották el ezeket a dolgokat, de számomra mind ugyanarról szólt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.