Ahhoz képest, hogy Chico Buarque nem járt a helyszínen, és így írta meg Budapest címû bestsellerét, nagyon közel jutott a magyar mágikus valósághoz. Legalábbis a filmváltozatból ez derül ki, hisz valóban nálunk folyik a Duna, mely maga a varázslat, a város fõútja pedig kétségkívül az Andrássy út, melynek kopottas kapubejárói egzotikus belmagasságú polgári lakásokhoz vezetnek, s az sem elképzelhetetlen, hogy bennük görkorcsolyázó, szép tanárnõk nevelik gyermeküket. Szép magyar asszonyok, akik hamar lakásukba fogadják azokat az önmagukat keresõ mediterrán lelkeket, akik hosszan idõznek a rakpart lépcsõin. Bizony, külföldi szem kell sokszor ahhoz, hogy lássuk, mi kincseket is rejtünk itt, a végeken. Mert Budapest egy költemény. Az Andrássyn csupa költõi kép lakik, a zebrákon hasonlatok igyekeznek munkába, és szimbólumok ülnek a kávéházak teraszain. És Rió? Rió a könyvek takarásában maszturbáló nõk és a csodás mellbimbók városa. Mi tagadás, mindkét helyet szívesen felkeresnénk, de José Costa, a brazil szellemíró megteszi helyettünk. Zsozé egy latin ködlovagba épített búsuló juhász, aki Hámori Gabival és József Attilával vigasztalódik, noha a filmben felkeresett ködös lelki tájak és puha nõi testek inkább Karinthy Frigyest és az õ híres Szabolcska-paródiáit idézik. Úgy csicsereg az én szívem, Egyszerûen, szabadon, Mint a pintyõke madárka, Fönt a lombos ágakon. S ha közelebb hajlunk e vászonra írt költeményhez, mint kagylóban a tenger búgását hallhatjuk ki a lírát oly egyszerû szavainkból is, mint a tökmagos zsemle, a csöcs és a fecske.
Forgalmazza a Mozinet
**
