Legyen bármilyen randa dolog az elõítéletesség, azért ha egy filmajánlóból arról értesül a verzátus mozi- és zenebarát, hogy a megtekintendõ koncertfilm kellõs közepén szem- és fültanúja lehet egy vadonatúj Guinness-világrekord felállításának ("ugyanazon zongorabillentyû 498 alkalommal történõ leütése 60 másodpercen belül"), hát nagyjából már tudja, mire is számítson. Persze Havasi Balázs nevének hallatán már amúgy is felidézõdhet bennünk néhány megszilárdult képzet a gondosan kimûvelt pianistáról, aki Richard Clayderman és Szentpéteri Csilla nyomdokait odahagyva a crossovert felcserélte saját leleményére, a world classical music elnevezésû mûfajra, ahol ilyesformán "a teljes HAVASI zenei világ" megmutatkozhat számunkra. Ezt a rendkívüli találkozást kínálja most a tavalyi zeneakadémiai hangverseny felvétele, melyen kontratenor és a tradicionális indiai énekszó mûvelõje, japán dobtrió és nagy kórus, szimfonikus zenekar és a Hooligans népszerû Endije egyaránt a zongora köré-mögé települt, hogy együttesen bebizonyítsák: a legkülönfélébb zenei irányzatok és elõadói modorok kreatív összekapcsolásából, seregnyi tehetséges ember összefogásából igen jó eséllyel éppoly kiismerhetõ, lagymatagon unalmas és egyszersmind õszintétlenül nagyhangú produkció kerekedhet, mintha Havasi Balázs egymagában lát a zongorázáshoz. Egy csillagot mindazonáltal okvetlenül kiérdemel a Zeneakadémia nagytermének roppant gusztusos fotografálása, s egy másik csillag méltán kijár a jobb pillanatokban kellemes háttérzeneként azonosítható kompozícióknak (mint például a halványan a fõszponzor cégnevére emlékeztetõ Generalinak) is. Csak hát a tiszteletre méltó merészséggel mozifilmnek szánt alkotás még ezt a pozitívumot is némiképp aggályossá teszi: hiszen ugyan mit mûvelhet az emberfia egy vetítõteremben fõtevékenység gyanánt, amihez nincsen túl sötét, vagy amiért nem jár rögtöni kivezettetés?
A Palace Pictures bemutatója
**
