Film - Varázskert - Shirin Neshat: Nők férfiak nélkül

  • Bori Erzsébet
  • 2010. szeptember 30.

Zene

E film két legszembetűnőbb vonása, hogy képzőművész rendezte, és emigrációban készült. Az első- filmes Shirin Neshat le sem tagadhatná, hogy kompozíciókban gondolkodik, és a sztori csak másodlagos neki. Vagy inkább harmadlagos, mert még a társadalmi, politikai állásfoglalás is megelőzi. Nem arról van szó, hogy lemondana a történetmesélésről, de jobban bízik a képek, az arcok erejében, mint a szövegben vagy a lineáris elbeszélésben. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint hogy Tóth Orsi úgy hoz teljes értékű figurát az egyik (nem néma) főszerepben, hogy meg sem szólal (de ezt talán csak mi, magyarok vesszük észre).

E film két legszembetűnőbb vonása, hogy képzőművész rendezte, és emigrációban készült. Az első- filmes Shirin Neshat le sem tagadhatná, hogy kompozíciókban gondolkodik, és a sztori csak másodlagos neki. Vagy inkább harmadlagos, mert még a társadalmi, politikai állásfoglalás is megelőzi. Nem arról van szó, hogy lemondana a történetmesélésről, de jobban bízik a képek, az arcok erejében, mint a szövegben vagy a lineáris elbeszélésben. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint hogy Tóth Orsi úgy hoz teljes értékű figurát az egyik (nem néma) főszerepben, hogy meg sem szólal (de ezt talán csak mi, magyarok vesszük észre).

Ami az emigráns alkotót illeti, sok helyen olvasható, hogy a Nők férfiak nélkült betiltották Iránban, de ez csak egy könnyített megfogalmazás lehet, hogy a nyugati népek is értsék. Valójában még elgondolni is abszurd a teheráni bemutatást, hiszen minden második kocka a perzsa filmkódex arcul csapása. A szigorú iszlám alapokon álló és részletekbe menő szabályozás a gyakorlatban lehetetlenné teszi a mozgóképes emberábrázolást, ha azok az emberek nők. Tilos róluk közelképet mutatni; a ruházatuknak nemcsak a testet, hanem a test körvonalait is takarnia kell; tiltott mindenfajta testi érintkezés, beleértve egy kézfogást (ez abban az esetben megengedett, ha a filmbeli férfit és nőt színész házaspár játssza) vagy a fiúgyermeknek kiosztott anyai pofont. Nem csoda, hogy a világot ámulatba ejtő iráni rendezők első nemzedéke férfi- és gyerekhősöket állított a középpontba. Az utánuk jövő rebellisek meg csak azért is nőket.

Nagyszerű mozgóképeket láthattunk e nemben, a veterán Darius Mehrjui (A tehén rendezője, amit a modern perzsa film alapkövének tekintenek) Nóra-átiratától Dzsafar Panahi a jugoszláv fekete filmeket idéző, nagyon keményen társadalomkritikus művéig, A körig. És egy különös, elsőre paradoxonnak tűnő tény: alighanem Irán dicsekedhet a legnagyobb számú magasan jegyzett női rendezővel; az ő munkáikban közvetítés nélkül jelennek meg az asszonysorsok, fel sem merül, hogy a nőalakok valaminek a metaforái lennének.

A paradoxon egyik magyarázata, hogy Irán regionális filmhatalom, ahol több mint száz mozi forog évente, nemzetközi fesztiváljai és elismert filmiskolái vannak, ahonnét a nők sincsenek kizárva. És kiterjedt feketepiaca, ahol (különösen a DVD megjelenése óta) viszonylag könnyen beszerezhető mindaz, ami nem látható a mozikban - a hollywoodi produkcióktól a nemzetközi fesztiválokon ünnepelt, de odahaza nem vetített saját művészfilmekig. Így a cenzúrával sújtott honi és emigráns alkotók sem mozognak légüres térben (Shirin Neshat filmjét már az amerikai bemutató előtt láthatták így az iráni érdeklődők).

A Férfiak nők nélkül hátterét a világ által elfeledett történelmi időszak adja. 1953-ban vagyunk, a sah és egy demokratikusan megválasztott polgári kormány regnálása, nem mellékesen a hidegháború legforróbb szakaszának idején. Az iszlám fundamentalisták még a fasorban sincsenek, annál aktívabbak a kommunisták, akiket minden bizonnyal Moszkva támogat. Amikor államosítják a brit többségi tulajdonban lévő olajóriást, a brit és az amerikai titkosszolgálat katonai puccsot szervez a kormány megdöntésére. A négy főszereplőből csak Munis vesz részt az eseményekben: megszállottan figyeli a híreket a rádióban, mert szigorú, vallásos fivére, Amir Khan nem engedi ki az utcára; férjhez akarja adni, de Munis inkább öngyilkos lesz, és csak a "halála" után csatlakozhat a tüntetőkhöz, és lesz tagja egy kommunista sejtnek. Faezeh, a barátnője titokban szerelmes Amirba, de a férfi mást vesz el. A másik két nő a társadalom két szélső pontjáról érkezik a történetbe: a gazdag, művelt Fakhri elhagyja tábornok férjét, és egy vidéki birtokra költözik, amelynek kertjében már ott bolyong Zarin, a teheráni bordélyból szökött prostituált. Hamarosan ide menekül Faezeh is a megerőszakolás gyalázata elől.

A varázslatos kert, ahol meggyógyulnak a testi-lelki sebek, egyaránt lehet az éden, a halál utáni élet helye és az újrakezdés rövid időre megvalósuló, majd összetörő álma. A Munist befogadó közösséget szétverik a puccs után; Fakhri csalódik az Amerikából hazatért lánykori udvarlójában; Zarint már a csodás kert sem tudja megmenteni az életnek. Egyedül Faezeh vágya teljesülhetne be: titkos szerelme feleségül kéri. Második feleségül. Amir Khan a huszonöt év múlva megvívandó iszlám forradalom támogatóinak előképe, mélyen vallásos és hagyománytisztelő. Ilyen megszentelt hagyomány a többnejűség, amelynek több oka is lehet. Például az első feleség teherbe esik, és átmenetileg nem használható. Vagy nem esik teherbe. Vagy esik, de nem fiút szül. A csalódott nők elvonulhatnak egy idilli édenbe, lemondva a világról (ami a férfiak világa), de a világ nem mond le róluk. Azt most sem tudjuk meg, hogy van-e élet a halál után, de azt igen, hogy e világon nincsen élet férfiak nélkül.

Shirin Neshat kivételes nyelvérzékkel használja a film számára új médiumát. Nemcsak gyönyörű, emlékezetes és gazdag értelmű képeket teremt, hanem azt is tudja, hogyan lehet a dialógusok mankója nélkül, egyetlen jól megválasztott beállítással vagy vizuális jellel (teszem azt, egy kendővel vagy a hiányával) információk sokaságát közölni. Figyelemre méltó a film hangsávja is: Ryuichi Sakamoto érzékeny kísérőzenéje mellett gyakran alkalmaz diegetikus (magyarul forrás-) zenét és hangot, és a zenei szerkesztés eszközeit (visszatérő motívumok, variációk, ellenpont) is beveti. A legbámulatosabb talán az a bátorság, amivel a realista és szürreális elemeket ötvözi olyan magától értetődő természetességgel, hogy a nézőnek módja sincs megkérdezni, hogy mi a fene akar ez lenni, mert le van esve az álla.

A Mozinet bemutatója

Neked ajánljuk