Mondjuk Robert Rodriguez legfrissebb agymenésében az sem játszik, aki éppenséggel tud (vagy legalábbis tudott), de ez így is van rendjén: a Sztanyiszlavszkij-módszerrel valószínűleg nem sokra megy az ember, ha egy golyózápor kellős közepén frissen kiontott beleken kell lemásznia egy ablakból. Ilyen és ehhez hasonló szituációkból pedig nem kevés akad, pontosabban csak ilyen akad - kivéve, amikor a címszereplő némi szolid romantikára vetemedik az egyre-másra a karjába omló gyönyörű amazonok valamelyikével. Persze érthető, hogy az egy föld-levegő rakétát műkörmük legapróbb sérülése nélkül kilőni képes leányzók elolvadnak hősünktől: arcvonásai talán még az egész mellkasát beterítő (egyébként valódi) tetkónál is megnyerőbbek, izmainál csak egy AK47-es acélosabb, tekinteténél egy lángszóró perzselőbb. A karrierjét bűnöző múltjának köszönhető Trejónak (aki a hatvanas évek nagy részét börtönben töltötte, majd egy időközben forgatókönyvíróvá lett rabtársa beajánlotta egy filmbe) nagyon kijárt már egy főszerep, és csak örülhetünk, hogy végre Rodriguez is rájött, hogy kedvenc kuzinjára nem csupán egy-egy rövidke epizódot, hanem akár egy egész filmet lehet építeni. Nem is akármilyet: a Machete az "annyira B, hogy már szinte A" típusú trendiségek tán legjobbja, amiben (szintén a korszellemhez és egy bizonyos Quentin munkamódszeréhez híven) tök ismeretlen arcokat rég eltemetett, ill. épp a csúcson lévő sztárokkal eresztenek össze, majd hagyják, hogy győzzön a jobbik. A véresen komolytalan csihipuhi tétje ezúttal a vendettától kezdve az illegális bevándorlók forradalmán át egészen az amerikai-mexikói határon felhúzandó nemzetvédő kerítésig terjed. A sok ökörség között egy - nem kevésbé értelmetlen - magyar mondat is elhangzik, de azt csak azért sem áruljuk el, hogy a hősietlen testőrként fellépő Nimródunk túléli-e Machete lendületből elkövetett bozótnyeső ollós támadását.
A Budapest Film bemutatója
