Film: Élet a fotószalag mellett (Rossz társaság)

  • - s -
  • 2002. szeptember 5.

Zene

Sajnos már számos kritikai szándékú fikció indult neki onnan, hogy maga elé képzelte egy hollywoodi film fogantatásának szituációját. Pedig most is ez lenne a megfelelő csapásirány. Leírni plasztikusan a szivarfüstöt, ami kékes színű és producerben végződik, életes párbeszélyt rekonstruálni nagyjából arról, hogy mikor ugrik a majom a vízbe (tapasztalataim szerint: a legritkább esetben). Attól hálás ez a módszer, hogy olyan marha nagyot aligha tévedhetni vele. A (hollywoodi) filmek többsége nyilvánvalóan receptre készül, s e tényt a befogadónak igenis számításba kell venni. Először, amikor moziba indul. Másodszor, amikor fanyalog: mert a válasz egyszerű, mér´, mit vártál. Hát dehogyis fanyalgunk: a Rossz társaság marha jó film, de tényleg. Vannak benne rossz terroristák meg jó amerikaiak, árnyaltan ábrázolva. Mit értünk árnyalt ábrázolás alatt: sok fehéret és kevés, ám kontúros feketét. Mindezt legkönnyebben és legszembeötlőbben a szereplők bőrszínének megfelelő keverésével érhetjük el.
Sajnos már számos kritikai szándékú fikció indult neki onnan, hogy maga elé képzelte egy hollywoodi film fogantatásának szituációját. Pedig most is ez lenne a megfelelő csapásirány. Leírni plasztikusan a szivarfüstöt, ami kékes színű és producerben végződik, életes párbeszélyt rekonstruálni nagyjából arról, hogy mikor ugrik a majom a vízbe (tapasztalataim szerint: a legritkább esetben). Attól hálás ez a módszer, hogy olyan marha nagyot aligha tévedhetni vele. A (hollywoodi) filmek többsége nyilvánvalóan receptre készül, s e tényt a befogadónak igenis számításba kell venni. Először, amikor moziba indul. Másodszor, amikor fanyalog: mert a válasz egyszerű, mér´, mit vártál. Hát dehogyis fanyalgunk: a Rossz társaság marha jó film, de tényleg. Vannak benne rossz terroristák meg jó amerikaiak, árnyaltan ábrázolva. Mit értünk árnyalt ábrázolás alatt: sok fehéret és kevés, ám kontúros feketét. Mindezt legkönnyebben és legszembeötlőbben a szereplők bőrszínének megfelelő keverésével érhetjük el.

Tehát, ha a gonoszokat tisztviselők üldözik, az derék, de unalmas. Ha mondjuk a rendvédelmi ügyintézők egy kívülálló segedelmére szorulnak, az már döfi (vagy üti, vagy ledarálja, vagy egyszerűen szétlövi a buráját). Legyenek a bűn hivatásos üldözői fehérek, a Pilátus a krédóban meg legyen fekete, mert így könnyebb megkülönböztetni őket, és ha a fekete Júdás egyszer már bevált, jó lesz a subickos Pilátus is, hisz egyik se az a kimondott pozitív hős (utóbbi esetében értelmezés kérdése ez). Ráadásul a feketén belül is léteznek ám árnyalatok egy olyan szubtilis ecset alatt, mint a Bruckheimeré (Jerry, falrengető kasszasikerek producere, főbb művei: Con Air - Fegyencjárat, A szikla, Armageddon, amitől a bibliai allúzió jött). Ismerünk feketét, aki kemény, mint a főtt tojás, Wesley Snipes például, és olyan feketét, akin sokat lehet nevetni, Eddie Murphy. A kettejük kombinációja Will Smith. Az ő egy kategóriával alacsonyabb költségvetési hátteret feltételező kiadása Chris Rock, aki most jutott nekünk. De ne higgye azt senki se, hogy manapság a terroristákat mindenféle árnyalás nélkül lehet ábrázolni. Azok is csupa színes egyéniség. Az orosz előszeretettel lop atombombát, hisz tudjuk a történelemből jól, hogy a nagy Szovjetunió dicstelen, ám váratlan fölbomlása óta már sokkal kevésbé vigyáznak a nukleáris ingóságaikra, mint fénykorukban. A jugoszláv terrorista nem lop, ebből fakadóan nem is hazudik (nincs kinek, halottak veszik körbe, ő lőtte le őket), becsületesnek mégsem mondható, hisz orvul támad és rosszul értelmezi a hazafiságot, tehát amerikai filmeket se néz. Az afgán terrorista a legjobb, nem tud angolul, szemben az eddig említettekkel, így nem az a kimondott dramaturgiai pillér, hát korán is hal. Más nációhoz tartozó terroristát momentán nem tartanak raktáron, amiből nyilvánvaló: már Kadhafi sem a régi.

Megvoltak a jók, megvannak a rosszak, a világ kerek, a mozi pompás. Csak egy rosszalló megjegyzést hadd tehessek, különben fájdalmaim lesznek!

Uraim, valamit mégiscsak kellett volna kezdeni a csajokkal! Így teljesen motiválatlan az utolsó kockák esküvője és a következő (már sajnos filmidőn túli) nász ígérete. Film, nő nélkül?

- s -

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.