Más itt a baj. A bajok. Egy rakás bajok. Egy egész bajokcsapat.
Azon kezdjük, hogy jaj de utálom ezt az egészet, ilyenkor ünnepek táján mindig kihoznak egy ilyen reklámizét, nagy nehezen összeszedi magát az ember, hogy elmegyek, aztán megírom, hogy menjenek a búsba, még meg is nézem, fölrúgom otthon a macskát, de az írást inkább elsunnyogom, van, amitől még én is viszolygok, ha meg nem sikerül ellógni, és mégis írok, akkor csak vagdalkozok oszt´ befaxol a főszereplő, hogy mi van az anyámmal, egy hétig röhög a redakció, de elmúlik, felejtés és megin jön egy ünnep, karácsony, mikulás. Szóval ne adjon a vendéglátó-ipari tévé pénzt a magyar filmnek szerintem, egyik se. Akkor inkább ne. Mert akkor azt kell nézni, hogy milyen rohadt sört isznak a szereplők, bámulhatom a sok egyforma kocsit, másfél óra gagyi reklámműsor, vegyen szart, a barátnőmmel már két hete mi is azt veszünk, és már most mennyire csillog, higénikus és a citrus erejével hat. De ez semmi, folyton bekapcsolják a tévét, pont az a csatorna megy, ki hitte volna, de beszerkesztik a kanális óriásplakátját is, ziher (most, gondolom, elfelejtették, majd a következőben nem, megint nem).
Most ráfáztak, nem kellett volna ennyit várni a forgalmazással, mutogatják az adó két sztárját, milyen jófejek, höhö, mire moziba került a dolgozat, az arcok áthúztak a konkurenciához, azok meg röhögnek a markukba, az ellenérdekelt fél (na jó, negyed) csinálja nekik az ingyenreklámot.
Kedves reklámtévék, ne adjatok pénzt, dobjátok ki inkább az ablakon. Mert adni csak úgy érdemes, hogy becsúsztatva az ajtó alatt, feladó nélküli borítékban, de ezt ti úgysem értitek. Csókollak benneteket: Sándor.
Filmet csinálni, nemrég óta, de határozottan úgy képzelem, buli lehet. Nem munka, nem művészet, dínomdánom, van büfékocsi, csajok, hát összejönnek a haverok, mert kell egy csapat, lemennek falura, még ha, megfigyelték, hogy újabban mennyi magyar filmben van párizsi szín, kis Niagara, ez-az, külső Stockholmban, anyám, mit össze kerestük, kirohadt a srác alól a dzsip. Legyünk igazságosak, itt nincs külföld, lementek tájra, jót ökörködni, van egy tó is, ne tudd meg, jól jön az a kis lazítás, ott lesz az Öcsi, a Cucu, a csajok meg a Sajt, lenn megírjuk a forgatókönyvet, minek, má´ van egy, arra lett a lé, buli lesz, bulika, kicsi buli, jót röhög mindenki.
Hogy egy mozihoz mi kell, a mi történetünk szempontjából merőben irreleváns, az tudjuk mi is, hogy egy bulihoz mi kell. Egy szekérderék jófej. Sorba állítani a sok jófejeket, csatasorba. Ezzel mondjuk visszatértünk a tévéhez, állítólag attól jön a jófejség. Én különben kiütést kapok a jófejségtől, korunk pestise az, lefekvés előtt benézek az ágy alá, mert ott is szoktak lenni belőlük, aztán a söprűvel adjál nekik, hüccs, kihajtom mind a gangra, faggyatok meg.
Rudolf Péter, láttam már, nagyon jó színész, most olyan jó, hogy simán eljátssza az ellenkezőjét, mit veszekedhetett a rendezővel, mint amikor Celentano eljátssza Ornella Mutinak Róma alapítását egyedül, még a farkas is ő, alighanem ilyen lehet a szerzői film, hagyományos az Magyarországon.
Persze, ahhoz nem kell még egy tömbházmesternyi fantázia sem, hogy elképzeljük, lehet egy film nagyon-nagyon jó, ha nem szól semmiről. Abban például nem lehet Coca-Colát árulni, mert akkor a Coca-Cola-árusításról fog szólni, és máris nem mondhatjuk rá, hogy nem szól semmiről. Meg azt se, hogy jó.
Azt már kicsit nehezebb elképzelni, hogy rendező nélkül bármilyen filmet csinálni. Úgy rosszat is nehéz. Ezt konkrétan négyen írták és ketten rendezték, az operatőr meg a főszereplő, akkor mi volt, ha az egyik éppen a másikat fényképezte, és ez még két további kérdést vet fel.
1. Mit gondolnak, van-e olyan jelenet, amelyikben Rudolf Péter nem szerepel?
2. Akkor ki van a boltban?
Turcsányi Sándor
Üvegtigris; magyar, 2000, 100 perc;
rendezte: Rudolf Péter és Kapitány Iván; főszerepelte és fényképezte: Rudolf Péter és KapitányIván; írta: Rudolf Péter és Kapitány Iván és Búss GáborOlivér és Hársing Hilda; forgalmazzaa Budapest Film
