Film: Lő, hegyeken szökellve (Denis Tanovic: Senkiföldje)

  • B. Harangozó Elvira
  • 2002. március 21.

Zene

Ajugoszláviai háborúkról eddig jobbára nem túl jó játékfilmeket láthattunk. A legjobb esetben nem arról szóltak, ami igazán érdekes (Lőporos hordó); a középjobban csak kicsit hazudtak (mint az Eső előtt, amelyik azt állította, hogy a háború úgy jön, mint valami természeti csapás, szemben az igazsággal, miszerint a háborút politikusok állítják elő), a legrosszabban meg nagyot (mint az Underground, amely a bűnösök kilétét illetően vesztett szemfényt). Denis Tanovic bosnyák rendező nemzetközi filmje viszont fenntartások nélkül ajánlható mindenkinek: ebben a műben egyáltalán nincs politikai megrendelésre, vagy a nyugati közvélemény elvárásainak való megfelelni akarás miatt, vagy meggyőződésből hazudva a háborúról.
Ajugoszláviai háborúkról eddig jobbára nem túl jó játékfilmeket láthattunk. A legjobb esetben nem arról szóltak, ami igazán érdekes (Lőporos hordó); a középjobban csak kicsit hazudtak (mint az Eső előtt, amelyik azt állította, hogy a háború úgy jön, mint valami természeti csapás, szemben az igazsággal, miszerint a háborút politikusok állítják elő), a legrosszabban meg nagyot (mint az Underground, amely a bűnösök kilétét illetően vesztett szemfényt). Denis Tanovic bosnyák rendező nemzetközi filmje viszont fenntartások nélkül ajánlható mindenkinek: ebben a műben egyáltalán nincs politikai megrendelésre, vagy a nyugati közvélemény elvárásainak való megfelelni akarás miatt, vagy meggyőződésből hazudva a háborúról.

Ravasz kis történetről van szó. A színhely a szerb-bosnyák frontvonal, valahol a hegyekben, hőseinkre akció közben lel a kamera. A bosnyákok támadnak, de mind elesnek, mert lelövik őket, két kivétellel. A két kivétel: Ciko, a jóravaló szarajevói vagányszerűség, és Cero, egy kövér sebesült, a szerb és a bosnyák állások közti lövészárokba menekül. Rövidesen csatlakozik hozzájuk két szerb katona, és az egyik, a gonosz, egy aknára helyezi a halottnak vélt Cerót, a célból, hogy a levegőbe repüljenek a holttestet majd begyűjtő bosnyák katonák is. Ezt a nagyon gonoszt Ciko szerencsésen lepuffantja. Maradnak hárman. A halott, aki már/még nem is az, bár aknán fekszik, Ciko, és a másik szerb: Neno, a jóravaló balfasz (értelmiségi?). A kérdés az: muszáj-e okvetlenül megölniük egymást? Mi történik akkor, ha csak az egyiknél van fegyver, és mi akkor, ha csak a másiknál? És ha mindkettőnél? Elhiszi-e a szerb a bosnyákról, hogy az nem akarja őt megölni? Hát a bosnyák a szerbről? És szerb a bosnyákról azt, hogy a bosnyák elhiszi, hogy ő, a szerb nem akarja megölni? És vice versa? Segít-e, hogy beszélnek egymással? Hogy van egy közös ismerősük, egy Banja Luka-i csaj, nagy mellű?

Mi, a nézők, tudjuk, hogy igazából nem akarják megölni egymást. És drukkolunk, hogy ne zérus összegű, sőt dupla nullás játszma legyen a vége, szeretnénk bekiabálni a filmbe, hagyjátok abba, hülyék! Hogy azon kívül, hogy azt hiszitek, hogy az egyik meg akarja ölni a másikat, semmi bajotok egymással. Helyettünk egy francia UNPROFOR-tiszt kiabál be az árokba, meg egy riporter csaj: ők próbálják rendbe tenni a viszonyokat. A nemzetközi közösség kicsit bumfordian, de jószándékúan közvetít.

A poént nem lövöm le, erre ott vannak a szereplők. Tanovic filmje játékelméleti alapon közelít a háborúhoz, és egyáltalán nem biztos, hogy nem ez a jó megközelítés, és nem az alattunk robbanni kész akna a jó metafora - akár történelmi léptékben is. Néha kicsit vicces, kicsit ironikus a film, de csak hogy Tanovic számára is kiderüljön: a tárgy nem engedi ezt az olcsó kiutat a rettenetből. Egy darabig mi is próbálunk nevetgélni. Aztán feladjuk.

B. Harangozó Elvira

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.