Film: Nem menekülhetsz (A veszett vad)

  • - ts -
  • 2003. június 12.

Zene

Van az úgy, hogy az ember falra festi az ördögöt. A múltkor még a mátrixban voltunk, de ez már a való világ. A Mátrix című film kapcsán fejtegettük, hogy a menekülés mítosza, miszerint (mindig) kell lennie egy másik megoldásnak, egy párhuzamos világnak, kiderülhet bármikor, hogy amit eddig csináltunk, azt valaki más álmodta egy túlcsordulóan bőséges vacsora után, és az illető most fölébredt, így eddig viselt dolgaink vagy meg se történtek, vagy egy nyilvánvalóan magasabbrendű színjáték, játszma részét képezik stb., szóval ha valami (film adott esetben) ezt elég harsányan képviseli, az elegendő-e ahhoz, hogy kultfilmet emlegessünk, s ne csak annyit mondjunk, amennyit valójában kellene: lárifári. Mindössze egy érv szólt amellett, hogy talán mégis lehet a dologban valami: konkrétan az, hogy a Mátrix összes epizódjának szereplőit nem Tommy Lee Jones kergeti, nem előle menekülnek. Egy hollywoodi film esetében, kérem, ez már érv. Most már tudjuk a miértet is: Tommy Lee sajna épp nem ért rá. Miért, miért: nagyon kellett neki kergetni valakit. Igen, ez akkor már nem a mátrix, de a való világ: Tommy Lee újra hajt. Ezúttal Benicio Del Torrót, aki ugyan bizonyos helyzetekben valamennyire hasonlít Lacira, a második nekifutás győztesére, de a való világot nem ezért emlegetjük: csupán a kontraszt miatt.
Van az úgy, hogy az ember falra festi az ördögöt. A múltkor még a mátrixban voltunk, de ez már a való világ. A Mátrix című film kapcsán fejtegettük, hogy a menekülés mítosza, miszerint (mindig) kell lennie egy másik megoldásnak, egy párhuzamos világnak, kiderülhet bármikor, hogy amit eddig csináltunk, azt valaki más álmodta egy túlcsordulóan bőséges vacsora után, és az illető most fölébredt, így eddig viselt dolgaink vagy meg se történtek, vagy egy nyilvánvalóan magasabbrendű színjáték, játszma részét képezik stb., szóval ha valami (film adott esetben) ezt elég harsányan képviseli, az elegendő-e ahhoz, hogy kultfilmet emlegessünk, s ne csak annyit mondjunk, amennyit valójában kellene: lárifári. Mindössze egy érv szólt amellett, hogy talán mégis lehet a dologban valami: konkrétan az, hogy a Mátrix összes epizódjának szereplőit nem Tommy Lee Jones kergeti, nem előle menekülnek. Egy hollywoodi film esetében, kérem, ez már érv. Most már tudjuk a miértet is: Tommy Lee sajna épp nem ért rá. Miért, miért: nagyon kellett neki kergetni valakit. Igen, ez akkor már nem a mátrix, de a való világ: Tommy Lee újra hajt. Ezúttal Benicio Del Torrót, aki ugyan bizonyos helyzetekben valamennyire hasonlít Lacira, a második nekifutás győztesére, de a való világot nem ezért emlegetjük: csupán a kontraszt miatt.

Tommy Lee Jones annyiszor üldözött már a mozivásznon, itt az ideje a mérlegkészítésnek. Annyiszor, annyiféleképpen. Annyiszor, mennyiféleképpen? Annyiszor, egyféleképpen. Ne szépítsük: mindannyiszor egyféleképpen. Tehát

hogy üldöz Tommy Lee?

Szívósan, kitartóan, a kezdeti és közbenső kudarcok kicsit sem keserítik, sőt előbb megfogja a pácienst, hogy aztán kicsúszhasson a markából, persze csak azért, hogy másodszorra még jobban fogja meg, ahogy azt nem fogja meg senki, de ez nem érdekes. Tommy Lee a szürke, csak azt ne mondjam, unalmas módszerekkel operáló üldöző: a kopó maga, egy kopótípus. Az érdekes mindig a másik, a menekülő róka. Mert azzal valami sose stimmel. Majd´ kimondtam, hogy legtöbbször ártatlan. Afféle titkos ártatlanság az ilyen, a mellékszereplők sose is tudják. Tudjuk mi, nézők, tudja Harrison Ford, Ashley Judd, tudja Wesley Snipes (hogy csak a hirtelen eszembe jutó szökevényeket soroljam), és lassan-lassan tanújává válik mindenki, hogy egy idő után Tommy Lee is kezdi kapiskálni. Tessék mondani, milyen titok ez, amit ennyien tudnak?

Nos, hogy az aktuális jelölt, Benicio Del Torro ártatlanul üldöztetik-e, én a műfaji szabályok béklyójában vergődve meg nem mondhatom, de tény, hogy nehéz sorsa volt neki, mint az amerikai hadsereg kiküldötte, megjárta Kosovót, s az ottani élmények rámentek az egészségére, továbbá a mentalitására.

Szerintem tudják önök, hogy Tommy Lee ezt nagyon is megérti, sőt bizonyos lelkiismeret-furdalás ébred benne, nem mintha számí-tana. Legfeljebb annyiban, hogy elgondolkodjunk: tán Tommy eddig nem a korábbi ismerőseit, üzlettársait üldözte. ´szintén szólva tudja a fene, nem is érdekel, mert eljön a végső összecsapás, ami megérdemelné a körültekintő figyelmünket.

Mikor érdemelné meg? Talán akkor, ha lenne annyi lelkierőnk, hogy tárgyalási alapnak elfogadjuk azt a feltételezést, miszerint ha egyszer valaki fölébe kerekedne (mondjuk, most Del Torro kitekerné a nyakát, letépné a fejét stb. - maguk szerint megteszi?), akkor a jövő héten nem mászna-e vissza az ablakon, hogy másvalakit kergessen egy másik filmben, megint szívósan. De mivel ennyi lelkierő speciel bennem nincs, a következtetés is kiszámítható: nem tök mindegy, hogy megfogja-e Beni-ciót? Az meg aztán tényleg secko jedno, hogy most ártatlan-e a marhája vagy ártó.

- ts -

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.