A budapesti agglomeráció szélén járunk, történetünk főhőse pedig a halbiológus-környezetvédő-tilos rádiós Vida Antal, pontosabban a Vidatóni. Kresalek Dávid filmje az ő portréja, azé a emberé, akit azért érdekelnek a halak, mert lenyűgözi sokdimenziós vízi világuk - szemben az emberével, akit alaplétezésében a Föld síkjába préselt bele a természet. Eddigi életének történetében nincs semmi drámaian egyedi, semmi kivételes vagy meghökkentő, mert a civil nyughatatlansága nem az, habár ennek, mondhatni, épp ennek a földi síknak a lankásítása - mondjak nagyobbat? -, megtördelése az értelme, nem kevesebb.
Kényszerhelyzetben költözik el Budapestről, aztán lassan beéli magát az új környezetbe (ahol persze több a természet, mint a fővárosban, rá is pihen sokszor a kamera - helyesen teszi). Szervez, vetít, főz, barátkozik, halat füstöl, úgy jár el, ahogy bárki, életet szerető, értelmes ember. Legfeljebb annyiban más - még csak többnek sem mondanám -, hogy van benne egyfajta derűs fantasztaság, és ezt láthatóan szereti és őrzi is. Ugyanazzal a lelkesedéssel beszél a Széchényi Könyvtár körerkélyéről, mint ahogy leírja a Tordas Rádió működésének technikai részleteit, amilyen elkeseredéssel emlékszik vissza a Szigetköz tönkretételére. Amit csinál, sokan tennék szívesen, a különbség csak annyi, hogy őt a megvalósítás vágya és folyamata is lelkesíti, nem csak a tervezgetésé. Ez pedig már elég üzenet, ugyanakkor elég kevéssé rámenős ahhoz, hogy elvigyen egy jó dokumentumfilmet. Maga a film pedig éppen azért jó, mert hiába meséltem el lényegében az egész tartalmát, mégsem árultam el semmit abból, amit megmutat. Ráadásul a Kis sugárzást most történetesen láthatjuk is, július 14-én, este 9-kor a Margitszigeten, a Sark-kertben.
- kyt -
