Egy szerelmi történet a ´20-as évekből. Hogyan élt együtt Dora Carrington festőnő és Lytton Strachey, a jeles író. Nehezen, lévén ők is mások. Lytton például homoszexuális. Dora tűri ezt férfiasan, vagy mégis inkább nőiesen, hiszen a megpróbáltatások elviseléséhez jó sok szexre van szüksége, kefél is fűvel-fával. A történet előrehaladtával ebből nem lebecsülendő felállások keverednek ki. A szép az egészben, hogy közben komolyan veszik magukat, ami viszont a nézőnek nem sikerül mindig.
Christopher Hampton olyan munkák, mint a Babaház vagy a Teljes napfogyatkozás után ejt minket zavarba jelen közlendőjével. Az ő életművének dicséretére válik a Veszedelmes viszonyok forgatókönyvvé buherálása is. Abban van egy csodálatos visszautasítás, amit ha iderángatunk, tán közelebb jutunk szándékaihoz. Éhes vagyok, nyögi Valmont szíve hölgyének, aki, mert szereti nagyon, oly régóta szívatja őt. Fölé hajol, csókolná, mire az asszonyka, ki mindent szeretne, csak nemet mondani nem, kisóhajt a rizspor alól, akkor menjen haza és egyék. Szegény fiú, a végén még a halál is vár rá. Ezen kívül Hamptontól ott van még az a Greene-adaptáció, a Tiszteletbeli konzul, melyben Richard Gere-t még fiatal, de erőszakos elemek elrabolják, és egy szarral teli kádba mártják.
Ennyi feltétlenül szükséges tudnivaló előrebocsátása után némi képes beszéd segíthet rajtunk leginkább, ha el akarjuk dönteni, kell-e nekünk Carrington vagy sem.
Hazai vizeken is úgy járja, hogy egy jól megült multikulturális lakoma után az ember jobban teszi, ha azonos nemű barátja oldalán távozik. Ha ez nem megy, az asszimilációs sárm óvása legalább egy perverz búcsúvigyort megkíván.
Megtörtént esetek ezrei mutatnak példát a helyénvaló viselkedést elsajátítani igyekvőknek.
Íme egy, színigaz.
Csikner úr, a jelentős író élen járt mindig is a hatalom sasorrának fricskázgatásában. Ösztönösen nemet mondott bármire, amire igent vártak. Sokat írt, de megválogatta a lapokat. Nem volt mindegy, hogy mit hová és mikor. Egészen belefeledkezett a diktatúrába.
A csoport, melyhez tartozott, semmi különös, szokvány lakásontalálkozgatós kultúrgrupp volt. Csúf külsejét Csikner saját műveinek felolvasásával kompenzálta, besöpörte a dicséreteket, szellemeskedéssel csapta agyon mások idejét. Szerették, elismerték, elnézték. Távoztában soha el nem mulasztott volna odakacsintani legjobb barátja fiúgyermekének (és nem csak úgy).
A hatalom is bírta Csiknert, a Make Love, Not War mozgalom magyarországi előhírnökének tekintették, s e szerepe miatt vártak sokáig süllyesztőbe tételével. Voltaképpen tetszett is erőteljes hovatartozás-tudata.
Történt azért más is. A Központi Internáló Bizottság oszlopos tagja volt az a sebhelyes arcú, pofás kis gyerek, aki miatt Csikner úr, javára írandó: életében először, elveszítette megingathatatlannak tűnő magabiztosságát, és elolthatatlan szerelemre lobbant (robbant?) irányában. A kapcsolatnak kétségkívül nagy előnye volt, hogy az internálást némiképp késleltette. Bár Csikner erről úgy vélekedett, hogy írónak a tapasztalás, a szenvedés drága kincs, de ezt már ismerjük.
Csikner tündöklésének egy gumiujjazásra szóló közegészségügyi behívó vetett véget. Az eredmény nem volt meglepő. Imperialista macsóizmussal, kiskorúak megrontásával vádolták, és életfogytig táborba zárták. Csikner eleinte jól viselte magát, azt hitte, érti az egészet. Viszont gyenge volt, így elég hamar kimúlt. Ám nem priccsen, hanem ágyban, párnák közt, megértve.
Nos, aki szereti az efféle történeteket, az rosszul lesz a gyönyörtől a Carrington láttán.
Párkányi Csilla
Carrington - színes, feliratos angol-francia dráma, 1994, 123 perc. Írta és rendezte: Christopher Hampton Michael Holroyd Lytton Strachey című regénye alapján; fényképezte: Denis Lenoir; zene: Michael Nyman; szereplők: Emma Thompson, Jonathan Pryce. Bemutatja a Mokép.
A főszereplők
Emma Thompson
Angol irodalomból szerzett cambridge-i diplomával a zsebében első dolga volt megalapítani a város úgyszólván első női revüjét. Ezen ígéretes antré előrevetítette a boldog beteljesedést, az Oscar-díjat.
A magas kitüntetés megszerzésében, igaz, némiképp hátráltatta Kenneth Branagh-gel kötött házassága, melyet egy közepesen sikeres Nézz vissza haraggal-előadás (Dame Judy Dench rendezése) folytatásának is tekinthetünk. Kettejük közös működésének gyümölcsei pedig: V. Henrik, Meghalsz újra, Sok hűhó semmiért, illetve egy telek Csobánkán.
Az Oscar a Howard´s Endért jött meg, de komoly sikert hozott a Napok romjai és az Apám nevében is. Humoros oldaláról a Juniorban ismerhettük meg; az ugyancsak nagy nevettető Schwarzenegger oldalán volt felejthetetlen.
Ír is, hisz papírja van róla. Értelem és érzelem című forgatókönyvét Ang Lee vitte vászonra.
Jonathan Pryce
Észak-Walesben született, kiskorában. Az angol Királyi Akadémia Drámai Tagozatán diplomázott.
A West Enden és a Broadway-n domborított mint keresett színpadi színész. Olivier- és Tony-díjak özöne kísérte minden (színpadra) lépését.
Mi először az Üvegtörőkben láthattuk. Majd jött a Brazil. A Nászéjszaka kísértetekkel és Gene Wilderral, a Jumping Jack Flash Whoopi Goldberggel következett.
Fontosabb filmjei még Terry Gilliamtől a Münchausen báró; a Glengarry Glen Ross Al Pacinóval, illetve Az ártatlanság kora Scorsesetől.
