Koncert

Geneva Jacuzzi

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2013. november 23.

Zene

Geneva Jacuzzi egy Los Angeles-i, mondjuk úgy, művésznő, akit a nagyközönség leginkább onnan ismerhet, hogy egy időben szintizett Ariel Pink zenekarában, valamint romantikus szálak is fűzték nevezett fiatalemberhez.

Egyébként kábé ezer különböző néven adott ki szemcsés-zavaros, az ironikusan nosztalgikus VHS-esztétikából és a minimál-szintis-wave-es-elektropopos megszólalásból félamatőr módon összebarkácsolt zenéket és videókat; és bármennyire nem úgy tűnik ez leírva, a többségük egész normális, dúdolható, szerethető popszám, illetve látványos, szórakoztató mozgókép.

Azért azt így is lehetett sejteni (ha máshonnan nem, hát a szervező Küss Mich minden részletre kiterjedő ajánlójából), hogy ez nem hagyományos koncert lesz, hanem sokkal inkább afféle őrült performansz. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a teljesen értelmetlen, ám öntelten fontoskodó vagy a teljesen értelmetlen, ám önfeledten idióta és magával ragadó fajtából. Nagyjából úgy a fellépés felénél, amikor Jacuzzi az egyik szám közben kiment a klub elé, letolta a nadrágját, és pucér fenekét az üvegablakhoz nyomta, már mindenki biztos lehetett benne, hogy szerencsére az utóbbiról van szó. Az aprócska, elég sokáig egy csúnya sárga esőkabátban nyolcvanas évekbeli guminőket gyilkoló, madonnás fejmikrofonba éneklő-beszélő művésznő rendkívül látványos show-t csinált, még úgy is, hogy igazából olyan nagyon sok minden nem történt. Gyakorlatilag szünet nélkül mentek a laptopról ezek a tényleg nem kellemetlen számok, Jacuzzi táncolt, papírokat tépkedett és fel-alá rohangált (a műsor második felében talán több időt töltött a közönség között, mint a színpadon), néha eltűnt, majd újra megjelent, illetve volt neki egy démonikus nézése, amit bizonyos időközönként bevetett, és ez mindig feldobta a műsort. Tényleg nem hiányzott innen semmiféle sótlan háttérzenész pasi, aki alibiből ütögeti a szintetizátort; élvezetes hülyeség volt ez a legjobb fajtából.

Toldi, október 15.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.