Koncert

Geneva Jacuzzi

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2013. november 23.

Zene

Geneva Jacuzzi egy Los Angeles-i, mondjuk úgy, művésznő, akit a nagyközönség leginkább onnan ismerhet, hogy egy időben szintizett Ariel Pink zenekarában, valamint romantikus szálak is fűzték nevezett fiatalemberhez.

Egyébként kábé ezer különböző néven adott ki szemcsés-zavaros, az ironikusan nosztalgikus VHS-esztétikából és a minimál-szintis-wave-es-elektropopos megszólalásból félamatőr módon összebarkácsolt zenéket és videókat; és bármennyire nem úgy tűnik ez leírva, a többségük egész normális, dúdolható, szerethető popszám, illetve látványos, szórakoztató mozgókép.

Azért azt így is lehetett sejteni (ha máshonnan nem, hát a szervező Küss Mich minden részletre kiterjedő ajánlójából), hogy ez nem hagyományos koncert lesz, hanem sokkal inkább afféle őrült performansz. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a teljesen értelmetlen, ám öntelten fontoskodó vagy a teljesen értelmetlen, ám önfeledten idióta és magával ragadó fajtából. Nagyjából úgy a fellépés felénél, amikor Jacuzzi az egyik szám közben kiment a klub elé, letolta a nadrágját, és pucér fenekét az üvegablakhoz nyomta, már mindenki biztos lehetett benne, hogy szerencsére az utóbbiról van szó. Az aprócska, elég sokáig egy csúnya sárga esőkabátban nyolcvanas évekbeli guminőket gyilkoló, madonnás fejmikrofonba éneklő-beszélő művésznő rendkívül látványos show-t csinált, még úgy is, hogy igazából olyan nagyon sok minden nem történt. Gyakorlatilag szünet nélkül mentek a laptopról ezek a tényleg nem kellemetlen számok, Jacuzzi táncolt, papírokat tépkedett és fel-alá rohangált (a műsor második felében talán több időt töltött a közönség között, mint a színpadon), néha eltűnt, majd újra megjelent, illetve volt neki egy démonikus nézése, amit bizonyos időközönként bevetett, és ez mindig feldobta a műsort. Tényleg nem hiányzott innen semmiféle sótlan háttérzenész pasi, aki alibiből ütögeti a szintetizátort; élvezetes hülyeség volt ez a legjobb fajtából.

Toldi, október 15.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."