Lemez

Himnusszal nem adóznak

Ghost: Meliora

  • - greff -
  • 2015. szeptember 27.

Zene

Ma már a turnémenedzserektől kezdve Gerendai „Nullszaldó” Károlyig bezárólag mindenki tudja, hogy ha egy zenekar a klubokénál magasabb szintre kíván jutni, akkor nem elég egyszerűen jó zenét játszania, mert az úgynevezett szélesebb közönség ma átfogóbb, a hangokon rendre túlmutató élményeket igényel. A svéd Ghost viszont már öt évvel ezelőtt ráébredt erre, és mindjárt az első lemeze idején megkezdte az érzékek komplex bizsergetését az okkult hangulatú zene, a szemkápráztató kosztümök és a megközelíthetetlenség sűrű atmoszférájának szentségtelen hármasával. Be is jött nekik: ma már eléggé úgy áll a dolog, hogy pár éven belül a Ghost lehet a legnagyobb mainstream fesztiválok egyik új főattrakciója, körülbelül akkortájt, amikor (és ez már tényleg nincs túl messze) mindenki beleun a pendrive-ról zenélő, tejfelesszájú fesztivál-dj-k bornírt seregébe, és kutatni kezd valami radikálisan eltérő után. Ekkor pedig a rockzene egyik nagy találmánya, a fiatalok mindennapi életébe résmentesen integrálható, korszerűsített sátán is újra elfoglalhatja végre az őt megillető helyét rohanó világunk bensőséges szigetein.

Ám ez talán még nem ezzel a Meliora című harmadik lemezzel fog megtörténni: noha az Infestissumam experimentálisabb megközelítése után a megnyerő ellenpápát színpadra állító maszkos zenekar most egy jól hallhatóan nagy terekre írt, egységesebb és némiképp biztonságosabb dallamos rock/protometál lemezzel tért vissza, a dalok közül hiányoznak az egész világot lángra lobbantani képes húzótételek, a megcsalt isten, a legdélcegebb angyal himnuszai. A közepén le is ül kicsit az anyag, amely kudarcként ezzel együtt távolról sem jellemezhető: az utolsó két dal például a korai Marilyn Manson-számok óta a legjobb válasz a sötét és teátrális stadionrock örök kihívására, az album első fele pedig filézőkéssel vágható, részben a régi olasz horrorok hangkulisszájára, részben a 70-es évek okkultista rockzenéjére támaszkodó hangulattal és alattomosan a fejbe kúszó énekdallamokkal operál – felettébb sikeresen. A lassú hegymenethez lehet, hogy ennyi is elég.

Loma Vista, 2015; a Ghost november 22-én lép fel Budapesten

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.