Lemez

Himnusszal nem adóznak

Ghost: Meliora

  • - greff -
  • 2015. szeptember 27.

Zene

Ma már a turnémenedzserektől kezdve Gerendai „Nullszaldó” Károlyig bezárólag mindenki tudja, hogy ha egy zenekar a klubokénál magasabb szintre kíván jutni, akkor nem elég egyszerűen jó zenét játszania, mert az úgynevezett szélesebb közönség ma átfogóbb, a hangokon rendre túlmutató élményeket igényel. A svéd Ghost viszont már öt évvel ezelőtt ráébredt erre, és mindjárt az első lemeze idején megkezdte az érzékek komplex bizsergetését az okkult hangulatú zene, a szemkápráztató kosztümök és a megközelíthetetlenség sűrű atmoszférájának szentségtelen hármasával. Be is jött nekik: ma már eléggé úgy áll a dolog, hogy pár éven belül a Ghost lehet a legnagyobb mainstream fesztiválok egyik új főattrakciója, körülbelül akkortájt, amikor (és ez már tényleg nincs túl messze) mindenki beleun a pendrive-ról zenélő, tejfelesszájú fesztivál-dj-k bornírt seregébe, és kutatni kezd valami radikálisan eltérő után. Ekkor pedig a rockzene egyik nagy találmánya, a fiatalok mindennapi életébe résmentesen integrálható, korszerűsített sátán is újra elfoglalhatja végre az őt megillető helyét rohanó világunk bensőséges szigetein.

Ám ez talán még nem ezzel a Meliora című harmadik lemezzel fog megtörténni: noha az Infestissumam experimentálisabb megközelítése után a megnyerő ellenpápát színpadra állító maszkos zenekar most egy jól hallhatóan nagy terekre írt, egységesebb és némiképp biztonságosabb dallamos rock/protometál lemezzel tért vissza, a dalok közül hiányoznak az egész világot lángra lobbantani képes húzótételek, a megcsalt isten, a legdélcegebb angyal himnuszai. A közepén le is ül kicsit az anyag, amely kudarcként ezzel együtt távolról sem jellemezhető: az utolsó két dal például a korai Marilyn Manson-számok óta a legjobb válasz a sötét és teátrális stadionrock örök kihívására, az album első fele pedig filézőkéssel vágható, részben a régi olasz horrorok hangkulisszájára, részben a 70-es évek okkultista rockzenéjére támaszkodó hangulattal és alattomosan a fejbe kúszó énekdallamokkal operál – felettébb sikeresen. A lassú hegymenethez lehet, hogy ennyi is elég.

Loma Vista, 2015; a Ghost november 22-én lép fel Budapesten

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.