Lemez

Himnusszal nem adóznak

Ghost: Meliora

  • - greff -
  • 2015. szeptember 27.

Zene

Ma már a turnémenedzserektől kezdve Gerendai „Nullszaldó” Károlyig bezárólag mindenki tudja, hogy ha egy zenekar a klubokénál magasabb szintre kíván jutni, akkor nem elég egyszerűen jó zenét játszania, mert az úgynevezett szélesebb közönség ma átfogóbb, a hangokon rendre túlmutató élményeket igényel. A svéd Ghost viszont már öt évvel ezelőtt ráébredt erre, és mindjárt az első lemeze idején megkezdte az érzékek komplex bizsergetését az okkult hangulatú zene, a szemkápráztató kosztümök és a megközelíthetetlenség sűrű atmoszférájának szentségtelen hármasával. Be is jött nekik: ma már eléggé úgy áll a dolog, hogy pár éven belül a Ghost lehet a legnagyobb mainstream fesztiválok egyik új főattrakciója, körülbelül akkortájt, amikor (és ez már tényleg nincs túl messze) mindenki beleun a pendrive-ról zenélő, tejfelesszájú fesztivál-dj-k bornírt seregébe, és kutatni kezd valami radikálisan eltérő után. Ekkor pedig a rockzene egyik nagy találmánya, a fiatalok mindennapi életébe résmentesen integrálható, korszerűsített sátán is újra elfoglalhatja végre az őt megillető helyét rohanó világunk bensőséges szigetein.

Ám ez talán még nem ezzel a Meliora című harmadik lemezzel fog megtörténni: noha az Infestissumam experimentálisabb megközelítése után a megnyerő ellenpápát színpadra állító maszkos zenekar most egy jól hallhatóan nagy terekre írt, egységesebb és némiképp biztonságosabb dallamos rock/protometál lemezzel tért vissza, a dalok közül hiányoznak az egész világot lángra lobbantani képes húzótételek, a megcsalt isten, a legdélcegebb angyal himnuszai. A közepén le is ül kicsit az anyag, amely kudarcként ezzel együtt távolról sem jellemezhető: az utolsó két dal például a korai Marilyn Manson-számok óta a legjobb válasz a sötét és teátrális stadionrock örök kihívására, az album első fele pedig filézőkéssel vágható, részben a régi olasz horrorok hangkulisszájára, részben a 70-es évek okkultista rockzenéjére támaszkodó hangulattal és alattomosan a fejbe kúszó énekdallamokkal operál – felettébb sikeresen. A lassú hegymenethez lehet, hogy ennyi is elég.

Loma Vista, 2015; a Ghost november 22-én lép fel Budapesten

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.