Aztán mintha ráunt volna a kategorizálhatatlan összevisszaságra, mert tavaly elkezdett house-számokat szerezni egyedül, amihez felvette az Ital művésznevet - be is jött neki nagyon, jelenleg az egyik legeredetibb megszólalású, legizgalmasabb tengerentúli előadóként tartják számon. A napokban megjelent Dream On már a második nagylemeze az évben, és minden tekintetben átgondoltabb, jobb az elődjénél (a februári Hive Mind nem szárnyalta túl a tavalyi maxikat, ugyanakkor példásan bizonyította, hogy McCormick ötletei albumhosszúságban is megállják a helyüket). Míg ugyanis eddig a szerző jobbára csak elképzelt partikhoz írt aláfestő zenéket, addig a Dream On már az utóbbi hónapok folyamatos klubturnéjának élményeire reflektál. A kiadványt záró Deep Cut például élőben rögzített, hatperces garage house, amiben sok közbeszúrt zajeffekt van, és a kakofóniát kásássá torzult, drone-szerű gitárhangok teljesítik ki. Ennek ellentéte a közvetlenül előtte hallható What A Mess: elmosódó beszédek, gépies szőnyegek és trance-hangok építkeznek egymásra futurisztikus hangulatú környezetben. E két véglet felé tart cikcakkban a többi szám; feszítő energiák cikáznak nyers ütősökből kirobbanó tört ritmusokon, zajos sugárhajtással, érzékletesen jelezve, hogy ha nem is mesterművel, de nem mindennapi munkával van dolgunk.
Planet Mu, 2012
