Jlin egy húszas éveiben járó nő, aki az Indiana állambeli Garyben él, és footworkszámokat ír. Noha a zenével Chicagóban ismerkedett meg, az irányzat főhadiszállásának védjegyszerű elemei csak kevéssé találhatók meg a műveiben. Ettől válik a Dark Energy a footwork egyik legérdekesebb gyűjteményévé 2015-ben.
Persze filmekből kivett vokálminták és túráztatott cinek itt is vannak, s a szigorú, három-négy perces keretek közül sem bújik ki a lemez, de az is hamar egyértelművé válik, hogy nem egy szokásos chicagói partilemezről van szó. Épp ellenkezőleg: sötét hálószobákba, magányos gondolatokhoz, búskomor hangulathoz passzoló zenék vannak a Dark Energyn – elképesztően vastag, maszkulin dobbasszusokkal. A Guantanamo ijesztő sikolyai és mantraszerűen ismétlődő szövege jócskán túlmutat a footwork korábbi mondanivalóján, az Infrared (Bagua) pedig hűvös, ijesztő atmoszférát teremt. Helyenként az album muzikális is tud lenni: az Unknown Tongues és a Mansa Musa például afrikai dobokat és hangmintákat tartalmaz, amelyek a hevességükkel hatásosan verik vissza az agresszív cineket, és ezzel mintha saját kötelékeiből szabadítanák fel a footworköt. E valószerűtlen és váratlan húzásokban rejlik a Dark Energy titka. A vége felé még Holly Herndon is feltűnik, és ez jól szemlélteti az egész kort, amelyben tehetséges nők írnak remek elektronikus zenéket, ráadásul még ki is tudnak törni a legszűkebb keretek közül.
Planet Mu, 2015
