Interjú

„Jókor voltak jó helyen”

Szalai Anna és Dorozsmai Gergő – L.A. Suzi

Zene

Egy éven belül két nagylemezt is kiadtak, a májusban megjelent Nem sírok, csak táncolok című albumon Karády Katalint is megidézik, de a mini-Dubaj is szóba kerül. Mi ennek a jelentősége, és hogyan lettek a zon­gorás sanzonokból diszkódalok? Egyebek közt erről is beszélgettünk a saját bevallásuk szerint is egyre inkább zenekarként működő duó tagjaival.

Magyar Narancs: Mikor lett újra menő a diszkó és a szintipop?

Dorozsmai Gergő: Menő lett?

Szalai Anna: Szerintem most nem annyira ez a menő.

Dorozsmai Gergő: Az tény, hogy a Stranger Things miatt volt most egy synthwave-hullám, de erre soha nem akartunk felülni. Eleinte meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen zenét fogunk játszani, szóval a mi lelkiismeretünk ilyen szempontból tiszta. Nem valamiféle stíluskövetésből fakad, hogy a zongorás számaink után most diszkót játszunk.

Szalai Anna: Nem tudom már pontosan, hogy ilyen szempontból mi volt a saját zenei evolúciónk, de én alapvetően is szeretem ezt a kicsit future, szintis baszatást.

MN: A 2021-es Senki nem beszél című első lemezeteken domináltak az említett zongorás számok. Ha jól tudom, ez eredetileg Anna szólólemezének indult.

Szalai Anna: Annak indult, igen. Én a Tom-Tom Stúdióból ismertem Gergőt, mert oda jártunk a Mambo Rumble nevű első zenekarommal stúdiózni. Ezek a saját kis nyálas dalaim nyilván nem voltak kompatibilisek a punkzenekarommal, úgyhogy arra gondoltam, csinálnék valami szóló cuccot. Írtam Gergőnek, hogy nála szeretném felvenni, illetve hogy tud-e egy zongoristát. Ő meg mondta, hogy neki egyébként a zongora az első hangszere, és amúgy szétadja a dalaimat. Küldtem neki egy nagyon szar demót, amire azt mondta, hogy kurva jó. Az én fejemben a Senki nem beszél az első közös lemezünk, mert Gergő már akkor is legalább annyira benne volt a kreatív munkában, mint most. Jó, a szövegekbe talán még nem szóltál bele.

Dorozsmai Gergő: Meg nem rappeltem. Egyébként én is meg akartam már kérdezni tőled, hogy az első dalokat eredetileg is kocsmai hangulatúnak szántad, vagy csak leültünk a zongora mellé, és ez jött ki belőlük? Mert soha nem mondtad meg nekem, hogy sanzonosak legyenek, csak azt, hogy szomorúak.

Szalai Anna: A nagyszüleim nagy nótázósak, szóval ez nyilván belém ivódott. Ha nincs meghangszerelve egy szám, akkor ahhoz – most már talán kevésbé, de két évvel ezelőtt még biztosan – egy tipikus nótadallamot kreál az agyam.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.