Interjú

„Jókor voltak jó helyen”

Szalai Anna és Dorozsmai Gergő – L.A. Suzi

Zene

Egy éven belül két nagylemezt is kiadtak, a májusban megjelent Nem sírok, csak táncolok című albumon Karády Katalint is megidézik, de a mini-Dubaj is szóba kerül. Mi ennek a jelentősége, és hogyan lettek a zon­gorás sanzonokból diszkódalok? Egyebek közt erről is beszélgettünk a saját bevallásuk szerint is egyre inkább zenekarként működő duó tagjaival.

Magyar Narancs: Mikor lett újra menő a diszkó és a szintipop?

Dorozsmai Gergő: Menő lett?

Szalai Anna: Szerintem most nem annyira ez a menő.

Dorozsmai Gergő: Az tény, hogy a Stranger Things miatt volt most egy synthwave-hullám, de erre soha nem akartunk felülni. Eleinte meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen zenét fogunk játszani, szóval a mi lelkiismeretünk ilyen szempontból tiszta. Nem valamiféle stíluskövetésből fakad, hogy a zongorás számaink után most diszkót játszunk.

Szalai Anna: Nem tudom már pontosan, hogy ilyen szempontból mi volt a saját zenei evolúciónk, de én alapvetően is szeretem ezt a kicsit future, szintis baszatást.

MN: A 2021-es Senki nem beszél című első lemezeteken domináltak az említett zongorás számok. Ha jól tudom, ez eredetileg Anna szólólemezének indult.

Szalai Anna: Annak indult, igen. Én a Tom-Tom Stúdióból ismertem Gergőt, mert oda jártunk a Mambo Rumble nevű első zenekarommal stúdiózni. Ezek a saját kis nyálas dalaim nyilván nem voltak kompatibilisek a punkzenekarommal, úgyhogy arra gondoltam, csinálnék valami szóló cuccot. Írtam Gergőnek, hogy nála szeretném felvenni, illetve hogy tud-e egy zongoristát. Ő meg mondta, hogy neki egyébként a zongora az első hangszere, és amúgy szétadja a dalaimat. Küldtem neki egy nagyon szar demót, amire azt mondta, hogy kurva jó. Az én fejemben a Senki nem beszél az első közös lemezünk, mert Gergő már akkor is legalább annyira benne volt a kreatív munkában, mint most. Jó, a szövegekbe talán még nem szóltál bele.

Dorozsmai Gergő: Meg nem rappeltem. Egyébként én is meg akartam már kérdezni tőled, hogy az első dalokat eredetileg is kocsmai hangulatúnak szántad, vagy csak leültünk a zongora mellé, és ez jött ki belőlük? Mert soha nem mondtad meg nekem, hogy sanzonosak legyenek, csak azt, hogy szomorúak.

Szalai Anna: A nagyszüleim nagy nótázósak, szóval ez nyilván belém ivódott. Ha nincs meghangszerelve egy szám, akkor ahhoz – most már talán kevésbé, de két évvel ezelőtt még biztosan – egy tipikus nótadallamot kreál az agyam.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.