A modern poptörténet talán legmegindítóbban őszinte, az erős érzelmeket megunhatatlan slágerekbe csomagoló duója, az ontariói Junior Boys már öt éve (a remek It’s All True óta) nem készített saját albumot. A friss Big Black Coat pontosan azért okoz némi meglepetést, mert olyan tökéletesen, az életmű legszebb perceit megidézve veszi fel a fél évtizede elejtett szálat – nehéz olyan albumot találni manapság, mely az ötletek ily gazdagságát vonultatná fel, s úgy marad egyenletesen magas színvonalú, hogy a szerzemények egyenként is mind afféle kis remekművek. Jeremy Greenspan hajlékony falzettjére, okos strófáira Matt Didemus megtévesztően meleg tónusú szintigrúvjai borulnak – a lemez első fele sokkal inkább az álmodozóbb szintipop/new wave disco hagyomány felől közelítve építi egymásra a dalokat, de közben olyan felfedezni való kis csodákat rejt, mint a C’mon Baby minden szempontból érzéki pszichedéliája. Az albumot keresztülmetszi az egyetlen nem saját szerzemény, Bobby Caldwell klasszikus, 1978-as What Do You Won’t Do For Love-jának ihletett feldolgozása. Ez mintegy fordulatot is jelent, hiszen az addigi középtempós elektro-soul után határozottabb, klasszikus house-ból, technóból lepárolt tánczenei struktúrák következnek némi követelőző savazással, majd egy balladisztikus levezetéssel. Az album szinte már hagyományosan hosszúra nyújtott fináléja (a retró Detroit-tech utalásokkal teli Love Is A Fire, majd az eufóriáig hömpölygő címadó) pedig újabb szintekre emeli az élményt.
City Slang, 2016
