Lemez

Kamasi Washington: The Epic

  • - minek -
  • 2015. augusztus 3.

Zene

Jó ideig csak a nyugati parti dzsesszklubok közönsége ismerhette a nevét, és azok, akik elolvasták például Flying Lotus vagy Kendrick Lamar utóbbi albumain a közreműködők listáját – azután letesz az asztalra egy olyan egész estés zeneanyagot, amely alatt beszakad az asztal.

Soha ilyen beszédes címet: a most 32 éves Los Angeles-i szaxo­fonos vállalkozása persze terjedelmét tekintve is lenyűgöző, de a 173 perces albumot igazából a kivitelezés minősége teszi kolosszálissá. Kamasi Washington szorosan véve öt évet dolgozott bemutatkozásán, mely leginkább a hatvanas-hetvenes évek sokszínű, gyakorta fúziós, soulban megfürdetett dzsesszmuzsikája előtt tiszteleg invencióval megírt, jól felépített, virtuóz módon feljátszott, tartalmas darabok élvezetesen sokszínű során (17 darabon!) keresztül. Egyedül persze semmire sem menne: zseniális muzsikusok sora zenél az oldalán, akiket mind fel kéne sorolnunk (plusz kórus és nagyzenekar!), ám mindenekelőtt az aranykezű Thundercat basszusgitáros jut az eszünkbe (aki hosszú időn át a Suicidal Tendencies tagja is volt). Az első CD kompozíciói sűrű biccentéssel adóznak John Coltrane emlékének, a másodikat a Miles Mosley remek bőgőszólójával teljes Miss Understanding indítja, majd gospeles, néha musicales tónusok, sőt, vokális sztenderdek is bejátszanak, de ezeknek is megvan a maguk gondosan kimért helye az album szövetében. A harmadik korong Debussy-feldolgozással is súlyosbított örömzenei fináléjának pedig külön csavart ad, hogy a Malcolm’s Theme végén megszólal a fél évszázada halott Malcolm X is. Azonban a lemezt nem ez a darab, hanem a Thundercat virtuóz basszusgitárszólója és Washington erre feleselő szaxofonjátéka által hajtott, szinte napfényes The Message zárja azzal az örvendetes tanulsággal, hogy érdemes efféle önbeteljesítő mentalitással lemezt csinálni – mintha ez a tündöklően ezerféle improvizatív zene azóta is, örökké élne.

Brainfeeder/Neon Music, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.