Opera

Kardos menyecske

Verdi: Attila

Zene

A kevesebb több - mi tagadás, gyanús egy közhely, amely sokszor a hiányt próbálja erény gyanánt eladni, s amely csak ritkán igazolódik be oly érzékletesen, mint a Müpa múlt heti két Verdi-produkciójának vizuális összevetésében.

Mert ha csütörtök este kevésnek is tűnt A kalóz első magyarországi megszólaltatásának koncertszerű, azaz minden színpadi körítést és akciót nélkülöző kivitelezése, hát vasárnapra kiderült, hogy a "félig szcenírozás"-nál nemhogy a kevés, de még a semmi is egyköny-nyen több lehet. A Sanghaji Nagyszínházzal közösen, magyar-kínai koprodukcióban elővezetett Attila ugyanis Káel Csaba rendezésében került a közönség elé, s mint ilyen esetben máskor, a félig szcenírozás ezúttal is annyit tett: jelmezekkel, némi díszlettel, kiadós vetítéssel, de - rendezés nélkül. Káel működése a tablójelenetekben suta, a tömegmozgatás terén téblábolásba vesző, a főszereplők viszonyrendszerének átgondolása pedig mintha meg sem kísértené a rendezőt. Mindez olykor az akaratlan és blaszfém komikum határán is túl sodorja az előadást, például mindjárt a nyitóképben. Hősök, ne térdeljetek! - indítja szólamát az álló katonák által fogadott hun nagykirály, hogy utóbb ekképp hozza szóba a percek óta a pódiumon elheverő, fejedelmi kezeivel már meg is tapogatott hölgyeket: idegen hajadonokat látok (közeledni). Rendezői szabadság, mondhatnánk, ha amúgy nem az ötlettelenségig ómódi színrevitelt látnánk: a Müpa oly letisztult koncerttermével ordító ellentétbe keveredve, s hozzá a Manier divatszalon ruháinak felvonultatásával, amelyek legfeljebb a címszereplő egyik köntösére koncipiált szárítottpaprikafüzér-imitációval törnek ki egy 19. századi operaház jelmeztárából.

Istennek hála, a Hans von Bülow által "a torok Attilájának" gúnyolt Verdi 1846-os operája minőségi megszólaltatókra talált ezen az estén, s ez felülütötte a (nem)rendezés tényét. Három jelentékeny, a kurrens világszínvonalat képviselő énekes lépett fel ugyanis az Isten ostora, az őt elveszejtő itáliai honleány, valamint a jeles késő római hadvezér Ezio (A‘tius) szerepeiben: az olasz Giacomo Prestia, a venezuelai Lucrecia Garcia és a bolgár Vlagyimir Sztojanov. A Simon Boccanegra Fiescójaként már Pesten hallott (és e szerepében májusban is fellépő) Prestia nagyszerű, gazdag kifejezőerejű hang birtokosa, igazi olasz basszus, ami érdekesen elüt az Attilát legsikeresebben megszólaltató, Itálián kívülről érkezett énekesek (Christoff, Nyesztyerenko vagy Ramey) "barbár" közelítésétől. Hozzátehetjük, a különbség a nagyságrendben is megvan: Prestia nem címszereplőalkat, s nem színpadi nagyvad, aki eleve súlyt kölcsönözne az intenzív lelki életet élő hun hódítónak. A némi eufemizmussal molettnek említhető Garcia (Odabella) ellenben operai értelemben is súlyos egyéniség: a kardos szoprán, aki egy héttel korábban még a Scalában énekelt (Lady Macbeth szólamát), hatalmas energiával és hatalmas hangon teljesíti szerepét. S bár hallani véljük, hogy legeslegfelül nincs minden tökéletesen rendben, a vokális teljesítmény így is bámulatos. Vlagyimir Sztojanov baritonja pedig egyszerre hajlékony és hősies színű, ami biztosítja az oly kívánatos ethoszt Ezio amúgy hazafiként és hatalomvágyó intrikusként egyaránt azonosítható figurája számára. Mellettük a negyedik sztárvendég, a katalán tenor, José Bros (Foresto) énekszava kisebbfajta hallásártalommal ér fel. Brost voltaképpen már pályája zenitjén is a nemzetközi tenor-hiánygazdálkodás tünetének sejtette e sorok írója, mára pedig egészen egyszerűen fülsértő hallgatni az amúgy rokonszenves kiállású énekes lebegő-kiélesedő hangját.

A lendületes, bár az operai sablonokat és a menetrend szerint érkező cabalettákat túlságig könnyű kézzel szóró opera megszólaltatását régi ismerősünk, Pier Giorgio Morandi irányította. Biztos kezű, igazi rutinos operakarmester ő, s ennek komoly hasznát láttuk vasárnap este. A Kolozsvári Magyar Opera zenekara vonóskarában lelkesültnek és lelkesedésre érdemesnek, míg fúvós szekcióiban könnyen hibázónak bizonyult. A szintén kolozsvári énekkar jól szolgálta a bicentenáriumi nemes ügyet, bár olykor kétségkívül harsányabb volt az áhítottnál.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 28.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.