Duettlemezt készíteni módfelett kockázatos vállalkozás, ismerjük a dudásokra vonatkozó konszenzusos vélekedést, s még makulátlanul harmonikus együttműködés esetén is igen komoly arányproblémák adódhatnak, nem beszélve arról a jelenségről, amikor az egymásnak feszülő erők szépen és könyörtelenül kioltják egymást. Mindezt szem előtt tartva még inkább bámulatra méltó, hogy a The Gutter Twins név alatt kollaboránskodó Greg Dulli és Mark Lanegan napjaink amerikai alternatív rockjának egyik legerősebb dolgozatát készítette el.
Dulli, Lanegan: komor, a hadak útját oda-vissza megjárt, nagyszerű férfiak, két igazi vezéregyéniség. A korpulens testében meglehetős genetikai koktélt őrző (görög apától és ír anyától származó) Dulli a kilencvenes években előbb az Afghan Whigs élén vezetett elő sötét és nagyon érzéki gitárzenét, majd az ezredforduló óta ugyanezt némiképp kifinomultabban folytatta a Twilight Singersszel, Lanegan pedig a Screaming Treeszel színesítette a seattle-i grunge-szcénát és hat kiváló post-blues lemezt is készített szólóban az évek során. A formáció ötlete az ő fejéből pattant ki, ami nem meglepő, hiszen látnivaló, hogy az utóbbi években rendesen rákapott az együttműködés zamatára: feltűnt a Queens Of The Stone Age-ben, turnézott a Twilight Singersszel, countrylemezt vett fel Isobel Campbell-lel és csodásan brutális, csakis Tom Waitséhez mérhető hangját adta a Soulsavers második albumához. És nem hiányzik a személyes kötődés sem: hét-nyolc éve e két félvilági alak közös lakásban pergette napjait, Dulli félőrült volt a kokainos paranoiától, Lanegan "barna cukros" diétára korlátozta magát, sokat foghatták egymás fejét a lidérces másnapokon.
Bármennyire kiszámítható fordulat is ez, a Saturnaliát valóban úgy lehet jellemezni a legpontosabban, mintha Dulli és Lanegan oly markáns stílusainak tökéletes összeolvadását hallanánk. Egy-két kivételtől eltekintve (a Seven Stories Underground például minden tekintetben klasszikus Lanegan-ballada) a zenei alapokat a Twilight Singers rockjának experimentálisabb verziója képezi (a hagyományos dalszerkezeteket nagy fantáziával lazítják fel szinte minden egyes számban), ám Lanegan konstans jelenléte rendkívül komoly (és a T. Singersre nem jellemző) spirituális töltetet ad a zenének (a szövegekről már nem is beszélve). Meg persze olajsötét színeket: a Saturnalia matt fekete rock - ám egyúttal kimondottan emelkedett is. És csak úgy roskadozik a kimagasló daloktól: a döngölő Idle Hands, a Martina Topley Bird énekével édesített, kasmírpuha The Body, a keserédes God's Children egyként mesterművek, a lemezzáró, fennkölt Front Streetnél pedig aligha fogunk ebben az évben szebb szomorú számot hallani.
Sub Pop, 2008. A The Gutter Twins április 20-án a bécsi Szene klubban lép fel.
