Még 2013-ban történt, hogy a Dangerous Minds blogra kitettek egy YouTube-videót a Thaiföld északi részén zenélő Khun Narin kollektíváról. Ahhoz azonban, hogy a nyugati zeneblogok kedvenc thai zenekarává váljanak, kellett még Josh Marcy Los Angeles-i producer is, aki vette a fáradságot, és ellátogatott Phetchabun tartományba, hogy felvegyen velük egy lemezt.
Az Electric Phin Band című anyagról egymást érték a lelkendező kritikák, melyek szerint megérkezett a thai neopszichedélia, amely igencsak más, mint a nyugati zenék, mégis könnyedén magával ragad. A Khun Narin zenéje valójában thai és laoszi melódiákra és egy phin nevű, háromhúros lantfélére épülő folkzene, amelyet ünnepek és utcabálok során szokott játszani a folyton változó összetételű, többgenerációs tagság. A pszichedelikus képzetet inkább a gitárpedálok használata és az improvizatív attitűd adja, illetve az a tény, hogy mi nagyon másképp halljuk ezt a phin prayuknak nevezett műfajt: ami ott önfeledt tánc, az itt elszállós háttérzene.
Néhány hete aztán megjelent a zenekar második albuma is. A recept láthatóan ugyanaz: újra itt vannak a szürreálisan tekergő phindallamok, a többi hangszer pedig csak amolyan támogató jelleggel van jelen. A Khun Narin zenéje nem valamiféle direkt újításról szól, hanem reflexióktól mentes buli a rendelkezésre álló eszközökkel – ettől függetlenül az új lemezen nyolc határozottabban elkülönülő trekk van, szemben a debüt sokkal homogénebb négy tételével. Így akinek újdonság a Khun Narin léte, talán jobb is, ha ezzel a második lemezzel kezdi meg az ismerkedést.
Innovative Leisure, 2016
